Még a koronajárvány elején névvel indítottak gyűjtőakciót az izraeli cserkészszövetség (cofim) tagjai, hogy felújított számítógépeket juttassanak nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak.

Az izraeli oktatás gyorsan reagált a járványügyi korlátozásokra és már a karantén bevezetésének másnapján elindult a digitális oktatás. Számos családban azonban nem volt ehhez megfelelő eszköz, vagy csak kevesebb, mint ahány gyereknek szüksége lett volna rá. A „Mitchásvim” néven elindított akció során a cserkészek házról-házra járva gyűjtötték a nélkülözhető, használt számítógépeket, melyeket felújítva adtak át a rászorulóknak. Összesen hatszáz család kapott így az internetes oktatáshoz nélkülözhetetlen készüléket.

A mitchásvim kifejezés egyébként szójáték: a gondoskodás és a számítógép szavakból alkották meg.

Az ország gazdasági és földrajzi perifériáján élőket megcélzó gyűjtőakció Reuvén Rivlin államelnök támogatását is elnyerte, továbbá segítséget kapott a helyi önkormányzatoktól, az üzleti élet szereplőitől és minisztériumoktól is.

A sikeren felbuzdulva a cserkészek újabb akciót terveznek „Szeptembertől egy diák sem marad számítógép nélkül” címmel.

„A cserkészmozgalom tagjai folytatják a társadalmat segítő önkéntes munkájukat, hasonlóan a járvány sújtotta időszakhoz. A mitchásvim akció sikeres volt, ezért újabb városokat vonunk be a kezdeményezésbe. Ehhez forrásokat gyűjtünk és újabb önkénteseket toborzunk” – mondta Ráz Perl, a cserkészszövetség elnöke.

„A mitchásvim akciót azért hozták létre, hogy üzleti innovációt felhasználva adjon választ az izraeli társadalom egy évek óta jelen lévő problémájára. A kezdeményezés sikere bizonyítja, hogy az összefogás mekkora erőt rejt magában. Ezek a nagyszerű fiatalok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jó irányba változzon az ország és minden izraeli gyermek egyenlő esélyekkel rendelkezzen” – mondta Éjnát Singer, a kezdeményezést támogató egyik vállalat vezetője.

 

Forrás: JPost

 

zsido.com

Megszakítás