A katalán város ezer éven keresztül népes zsidó közösség otthona volt, aminek az 1492-es kiűzetés vetett véget. Az elmúlt évtizedekben azonban ismét erősödik a helyi közösség, és ez nagy részben az ott dolgozó lubavicsi küldötteknek, Dovid Liebersohn rabbinak és feleségének, Nechamának köszönhető.
Az alábbi interjú a rebecennel készült:
Ön Franciaországban nőtt fel, a férje pedig Mexikóban. Hogy kerültek végül Barcelonába?
A férjem már jóval a házasságunk előtt megismerte a várost. A „vándorló rabbik” program keretében ő is számos olyan közösségbe látogatott el, ahol nem szolgált állandó rabbi. Bejárta egész Spanyolországot, és Barcelonában különösen sok barátra tett szert. Egyszer még téli tábort is szervezett a barcelonai zsidó gyerekeknek. 1998-an házasodtunk össze és Brooklynban kezdtük el a közös életünket. Egy évvel később a férjem egy spanyol nyelvű újságban felfigyelt egy hirdetésre, melyben egy barcelonai iskolába kerestek zsidó vallástanárt. Ez húsz éve történt, azóta itt élünk.
Nehéz volt megszokni az új környezetet?
Eleinte nem voltak ideálisak a körülmények, de Istennek hála azóta sokat fejlődött a hitközség. Akkoriban nem árultak kóser húst, nem voltak kóser tejtermékek, nem volt semmi. Még a kenyeret is magam sütöttem egy kenyérsütő gép segítségével. Ma már egy színvonalas kóser étterem is üzemel a városban, melyet a férjem felügyel.
Két héttel purim előtt érkeztünk a városba, és 15 sláchmóneszt küldtünk szét. Volt, aki felhívott, megköszönte az ajándékot, de nem értette, hogy miért kapta. Nem ismerték a purimi szokásokat. Manapság már mi kapunk több tucat ajándékcsomagot minden purimkor, melyekben kizárólag kóser élelmiszerek vannak.
A nyelvet is meg kellett tanulnom. Itt a legtöbben csak katalánul vagy spanyolul beszélnek, így nem volt más választásom.
Hogyan jellemezné a zsidó közösséget?
Az itt élő zsidóknak nincsenek mély gyökereik a városban, mert 1492-ban kiűzték a zsidókat, és csak 1968-ban nyílhatott meg a hivatalos hitközség a városban. Úgy véljük, hogy körülbelül 4000 zsidó élhet Barcelonában, akik elsősorban Marokkóból és Argentínából vándoroltak be. Sokukkal még nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, de a peszáchi széderünkön 800 résztvevő volt, és a nagyünnepeken is több száz emberre számíthatunk. Amikor ide költöztünk talán két családnak volt kóser konyhája. Az esküvőkön, bár micvákon és egyéb összejöveteleken nem kóser ételeket szolgáltak fel. Ma már a zsidó rendezvények 90%-a kóser és gyakran a férjem adja a felügyeletet. A Chábád-központot két éve nyitottuk meg, de már ki is nőttük.
Miben különbözik az Önök élete a többi lubavicsi küldöttétől?
Alapvetően ugyanazt csináljuk, mint a többiek: Tórát tanítunk, programokat szervezünk, segítünk a hozzánk fordulóknak. A különbség a zsidó turisták hatalmas számában rejlik. Naponta negyven kóser reggelit szolgálunk fel a hozzánk betérő turistáknak. Húsz éve hetente egy közvetlen repülőjárat volt Barcelona és Tel-Aviv között, most naponta öt. A turistákkal való munka nagy türelmet igényel, de midig észben tartom, hogy minden zsidó egy különleges világ.
Barcelona zsidó történelme nagyon gazdag. Itt élt a Rámbán, a Rásbá és az inkvizíciónak is itt volt az egyik központja. Mindez érződik a város hangulatán?
Őszintén szólva mélyre kell ásni, hogy felfedezzünk valamit a város zsidó múltjából. Az itt lakók sem tudnak erről semmit. Különösen ezért olyan nagyszerű látni a zsidó élet újjáéledését. A nagy, köztéri chanukai gyertyagyújtást a régi zsidónegyedben tartjuk, ahol évszázadokkal ezelőtt az inkvizíció máglyái lobogtak. A férjem rengeteget dolgozik azon, hogy a fiatalokat megszólítsa. Táborokat, programokat, összejöveteleket rendez a számukra. Ők jelentik a közösség jövőjét.
Hogy érzik magukat a gyermekeik Barcelonában?
Alig vannak velük egyidős barátaik, de ők egész életükben így éltek. Nálunk a gyerekek is részt vesznek mindenben, amit csinálunk, ők is a Chábád-központ aktív tagjai. A sikereinket nekik is köszönhetjük. Nem könnyű gyerekkor, de különleges és reményeim szerint visszatekintve jó szívvel gondolnak majd ezekre az évekre. Virtuális barátjuk viszont sok van, mert a lubavicsi küldöttek gyerekeinek fenntartott online iskolában tanulnak. Együtt játszanak, énekelnek, táncolnak, mintha ugyanabban a teremben ülnének. Ha pedig bár- vagy bát micva van, mindig ideröptetünk néhány távoli barátot, akikkel még sohasem találkoztak személyesen. A gyerekek a középiskolát Izraelben végzik. Ez a legnehezebb, mert sokat vagyunk távol egymástól.
Mit várnak a jövőtől?
Amikor ideköltöztünk, valaki azt mondta, hogy legfeljebb egy évet bírunk majd ki. Ez éppen húsz éve volt… Már áll a gyönyörű Chábád-központ és elkezdtük a mikve építését. Attól is óvták a férjemet, hogy kalapban, kipában menjen az utcán. Persze fel sem merült, hogy ne így legyen, és a gyerekeink és kipában-ciceszben járnak mindig. Már a városkép természetes részei vagyunk. 1999-ben rajunk kívül csak Madridban éltek küldöttek. Ma pedig Valenciában, Ibizán, Grionában és Marbellában is. Isten segítségével egyre erősebbek lesznek a közösségeink.
zsido.com
Forrás: crownheights.info