A rendőrség nyomoz, a jeruzsálemi aukciós ház nem adja ki a vevő nevét. Azt állítják jogszerűen jutottak az alkotáshoz.

Korábban beszámoltunk róla, hogy ismeretlen személyek elvitték a romániai Szeretvásár (Siret) zsinagógájának régi tóraszekrényét, azért, hogy elárverezzék. Az aukciót a Moreshet szervezte, a XIX. századi alkotás kikiáltási ára 35 ezer dollár volt. A tóraszekrény helyére egy szakértők által gyengének minősített másolat került.

A hír megjelenése felháborodást váltott ki, a romániai zsidó vezetők feljelentést tettek a rendőrségen, a hatóság pedig nyomozni kezdett. Egyben azt kérték az aukciót szervező cégtől, hogy ne tartsák meg az árverést.  

A Romániai Zsidó Szövetség felszólítása nem hozott eredményt, a tóraszekrényt 50 ezer dollárért eladták az aukción Jeruzsálemben – írja a történetet végigkövető jewish-heritage-europe.eu.

Sajtóhírek szerint a román rendőrség az ügyben már tájékoztatta az Interpolt. A szövetség elnöke Aurel Vainer csak annyit tudott nyilatkozni, hogy várják a vizsgálat eredményét, mert mindenképpen ki kell deríteni, hogyan kerülhetett ki az értékes alkotás az országból.

A Moreshet aukciósház továbbra sem ad konkrét felvilágosítást a vevőről. Az ügyvédjük a Jewish Chronicle újságírójának annyit árult el, hogy a tóraszekrény egy zsinagógába kerül, az ajánlattevő pedig londoni. Azt állítják dokumentumokkal bizonyítható, hogy jogszerűen jutottak a tárgyhoz, de ezt nem hozták nyilvánosságra.

Az építmény 5,4 méter magas, kisebb hibák vannak rajta, de összességében jó állapotban vészelte át a viharos XX. századot.

zsido.com

 

 Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287
Megszakítás