Heti izraeli hírösszefoglaló.

Pénteken tartották Izrael legnagyobb sporteseményét, a Tel-Aviv Maratont. Idén 40 ezren versenyző futotta le a különböző hosszúságú távokat, köztük 2 500 külföldi. A résztvevők között profi sportolók is voltak, akik a maraton rekordjának megdöntéséért és az azzal járó 40 ezer dolláros pénzjutalomért küzdöttek. A rekordot a kenyai William Kiprono Yagon állította be 2015-ben, amikor 2:10:30-as idővel teljesítette a távot. Teljesítményét idén sem sikerült felülmúlni, mert a győztes, az etióp Demi Samuel Getachew négy másodperccel elmaradt ettől az eredménytől. A 42 km-es útvonal Tel-Aviv északi részén indul, hosszan a homokos tengerpart mellett vezet és érinti a város több nevezetességét, például a Szároná Központot, a Rabin teret vagy Jafó óvárosát. Mint minden izraeli rendezvényen, a maratonon is jelentős szerepet kapott a jótékonykodás. A versenyt szponzoráló Samsung cég a résztvevők által elégetett kalóriával megegyező mennyiségű kalóriát tartalmazó élelmiszert ajánlott fel a nélkülözőknek.

40 000 futó A Tel-Aviv Maratonon

Indul a választási hajrá

Másfél hónappal az előrehozott izraeli választások előtt lejárt a végleges jelöltlisták leadási határideje. Az utolsó pillanatban bejelentett pártegyesülések alaposan átrendezték a viszonyokat. A legnagyobb jelentősége az ellenzéki, Jáir Lapid vezette Jes Átid (Van Jövő) párt és a frissen alakult, Beni Ganz féle Choszen LeJiszráel (Védelem Izraelnek) párt egyesülésének van. Az új, balközép formáció Káchol-Láván (Kék-Fehér) néven méretteti meg magát április 9-én. Győzelmük esetén 2 és fél évig Ganz, 1 és fél évig Lapid töltené be a miniszterelnöki pozíciót.

A közvéleménykutatási adatok szerint jelenleg ők kapnák a legtöbb szavazatott, ami 35 képviselői helyet jelenthet. A Likud támogatása csökkent, jelenleg 29 mandátumra számíthatnak. Ez azonban nem jelenti, hogy Ganzék alakíthatják meg a következő kormányt, mert Netánjáhut legalább 61 képviselő támogatná jelen állás szerint a 120 fős Kneszetben. A Kék-Fehér koalíció mellé legfeljebb a 9 mandátumra számító Ávodá (Munkapárt) és a 4 hellyel éppen bejutó, szélsőbaloldali Merec állna. Ez mindössze 48 széket jelent. Netánjáhu ezzel szemben maga mellett tudhatja a jobboldal összes pártját és a haredi pártokat is. Az sem elképzelhetetlen, hogy patthelyzet esetén egy Likud-Kék-Fehér nagykoalíció jönne létre, bár kétséges, hogy Netánjáhu vagy Ganz lemondana a miniszterelnöki székről.

Nagy vihart kavart, hogy Netánjáhu nyomására a vallásos-cionista Bájit Jehudi (Zsidó Otthon) technikai szövetséget kötött a radikális Ocmá Jehudit (Zsidó Erő) párttal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy közös listával indulnak, de a Kneszetben külön frakcióként kezdik el a munkát. Az egyesülésért cserébe Netánjáhu átadta a Likud-lista 28. helyét a Zsidó Otthon egyik képviselőjének, felajánlott számukra két fontos minisztériumot, és ígéretet tett arra, hogy a kampány során nem támadja a Zsidó Otthont. A párt vezetése elfogadta az ajánlatot, bár voltak, akik tiltakoztak a lépés ellen. A néhai Meir Kahane rabbi eszméit követő párt helyzetbe hozása ellen sokan emelték fel a hangjukat mind Izraelben, mind külföldön. A miniszterelnök erre válaszként képmutatással vádolta meg a tiltakozókat, hiszen amikor az arab képviselők némelyike nyíltan a terroristák pártját fogja, és Izrael felszámolására szólít fel, ugyanezek az emberek mélyen hallgatnak.

Az Ocmá Jehudit jelöltjei – sokak szemét szúrják

Emlékgyalázás

Ellopták a közelmúltban brutálisan meggyilkolt Ori Ansbacher emlékére ültetett facsemetéket. Ori Tekoában élt, s pénteken a szomszédos Nokdim település lakói ötven fát ültettek a lány emlékére. A közeli arab falvak lakói már az ültetés során támadóan léptek fel, de a biztonsági erők távol tartották őket. Később azonban visszatértek, gondosan kiásták a csemetéket, majd a zsákmánnyal együtt elhagyták a helyszínt. A lopást kamerák rögzítették.  Slomó Neemán, Gus Ecion megye vezetője kijelentette: „Csupán egy héttel ezelőtt pusztítottak Kfár Ecion kibuc földjein, s most ismét a szomszédjaink által elkövetett mezőgazdasági terrortól szenvedünk. Attól tartunk, hogy ez a zsidó gazdálkodás elleni háború kezdete. Izrael államának meg kell találnia a módot, hogy véget vessen az effajta terrorizmusnak is, mely egyaránt sújtja az ország északi és déli területeit, illetve Júdeát és Somront. A mezőgazdasági terrort ugyanúgy kell kezelni, mint a terror egyéb formáit”.

Az elmúlt héten kétszáz szőlőtövet és cseresznyefát vágtak ki arabok Kfár Ecionban, valamint szőlőültetvényeket rongáltak meg a Jordán-völgyben, Silóban és Hevronban. Gázából ismét gyúlékony anyaggal töltött ballonokat küldtek Izrael területre, melyek kisebb tüzeket okoztak a határ menti települések földjein. A gázai gyújtogatás tavaly hatalmas kárt okozott a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken és a természetvédelmi területeken is.

Az ültetés helyszíne Nokdimban

Izrael tovább erősíti diplomáciai súlyát Afrikában

A múlt héten izraeli nagykövetség nyílt Kigaliban, Ruanda fővárosában. Ron Ádám nagykövet Paul Kagame elnöktől vette át megbízólevelét. „Izrael és Ruanda között sok hasonlóság van. Megtiszteltetés, hogy én képviselhetem hazámat elsőként eben az országban. Elsősorban a mezőgazdaság és a fejlett technológia terén lehetünk Ruanda segítségére.” – mondta a bemutatkozó nagykövet. A két ország kapcsolatát erősíti, hogy a közelmúltban közvetlen repülőjárat indult Kigali és Tel-Aviv között. Netánjáhu az elmúlt években nagyarányú diplomáciai építkezésbe kezdett a fekete kontinensen, mely az utóbbi évtizedekben elkerülte a zsidó állam figyelmét. 2016-ban az izraeli miniszterelnök afrikai körúton vett részt, melynek során ellátogatott Ruandába, Ugandába, Kenyába és Etiópiába.

Az izraeli nagykövet kinevezése Kigaliban

zsido.com

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287
Megszakítás