Terrorcselekmények miatt ítéltek el két férfit az Egyesült Államokban. A tárgyaláson kiderült, hogy nem tartották embereknek a zsidókat.

2011 és 2012 között Aakash Dalal és Anthony Graziano két zsinagógát próbált meg felgyújtani Paramusban és Rutherfordban. Egy rabbi otthonára benzines palackot dobtak, két másik városban pedig antiszemita feliratokat festettek zsinagógák falára – olvasható a ynetnews.com tudósításában. Mindkét férfi 19 éves volt a bűncselekmények elkövetésekor. 2013-ban emeltek ellenük vádat, részben terrorizmus miatt, de sok számos más bűncselekmény miatt is.

Aakash Dalal egykor a Rutgers Egyetem hallgatója volt, ő volt az akciók vezetője a bíróság szerint, ő utasította gyerekkori barátját Grazianót. „Partnerek voltak a gyűlöletben” – így fogalmazott Brian Sinclair megyei ügyész. „Nem tekintették emberi lényeknek a zsidókat” – hangsúlyozta Sincliar. Rutherfordban 2012 január 11-én dobtak Molotov-koktélt Nosson Schuman rabbi otthonára, ahol felesége és öt gyermeke is aludt, könnyebb égési sérüléseket szenvedtek.

Anthony Graziano az ítélethozatalkor bocsánatot kért a zsidó közösségtől és „második esélyt kért”. Ügyvédje szerint Dalal fanatizálta társát, aki olyanokat írt neki, hogy „nem bízom benned, ameddig nem öltél meg egy zsidót”.

 Kép: ynetnews.com

 

Megszakítás