Egy 41 éves szíriai állampolgár 31 embert, köztük két gyermeket sebesített meg gyújtogatások során szombaton a németországi Essen városában a rendőrség és a média vasárnap reggeli jelentése szerint. Az áldozatok válságos állapotban vannak, tudósít a Neokohn.
A férfi szombaton 17 óra 10 perc körül gyújtott fel egy lakóházat az Essen belvárosában – írja a Bild. Később néhány utcával arrébb hajtott, ahol egy második lakóházat is felgyújtott.
A tűzoltóság közlése szerint a gyújtogatások során 31 ember sérült meg-
A Tagesschau szerint a lángok elől menekülő gyerekek az ablakokból az utcán elhelyezett párnákra vetették magukat.
A gyújtogatás után a férfi állítólag egy forgalmas út felé hajtott, ahol autójával belerohant egy üzletbe, majd visszafordult és ismét belerohant az épületbe.
A támadássorozatot folytatva a sofőr az ismert vásárlóutca egy másik üzletébe menekült, ahol elővett egy machetét és fenyegetni kezdte az embereket. A támadásnak ezt a részét a közelben tartózkodó civilek videóra vették, és tárgyakat dobáltak felé, hogy megpróbálják eltávolítani a férfit.
A szír férfit az üzlettől néhány méterre tartóztatták le, kezén égési sérülésekkel – mondták a Bildnek források. A Tagesschau beszámolója szerint az illető már az eset előtt is ismert volt a rendőrség előtt.
Az incidensről készült, több német média által képernyőre vett videókon látszik, hogy a férfi palesztin zászlót és keffiyeh mintájú fejpántot viselt.
Augusztusban egy ISIS-hez kötődő szíriai menedékkérő három embert megölt és nyolc másikat megsebesített egy késes támadásban a németországi Solingenben.