Az alázatosságot meg kell fegyelmezni és összpontosítani kell. Mikor kell az alázatosságomnak arra vezetnie, hogy kompromisszumokat kössek, és mikor nem? Megtörténik-e, hogy az alázatosság nevében néma és semleges maradok a gonoszsággal szemben?

A gvurá sebehod, vagyis az alázatosságban meglévő szigorúság egy másik aspektusát pedig az jelenti, hogy az alázatnak tartalmaznia kell a tiszteletet is, valamint az adott dologtól, vagy személytől való félelmet is. Ha az alázatosságom követelődző, akkor az azért van, mert nem tisztelem a másik embert?

ÓMERSZÁMLÁLÁS

Az áldás szövege:

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ על ספירת העמר.

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu ál szfirát háomer.

Áldott vagy Te, örökkévaló Istenünk, a Világ Királya,

aki megszentelt minket parancsolataival és elrendelte az ómer számlálását.

Az áldás után a nap számát mondjuk:

Hájom slosim jom sehem árbáá sávuot vesnéj jámim báomer. – Ma van az ómerszámlálás harmincadik napja, ami négy hét és két nap.

Majd egy lezáró könyörgés következik:

הרחמן הוא יחזיר לנו עבודת בית המקדש למקומה במהרה בימינו אמן סלה.

Háráchámán hu jáchzir lánu ávodát bét hámikdás bimherá vejáménu ámen szelá.

A Kegyelmes állítsa vissza a szentélyszolgálatot minél hamarabb, még napjainkban, ámen, szelá.

 

 

 

 

Megszakítás