Antiszemita viselkedés miatt három évre minden futballmeccstől eltiltottak két szurkolót a londoni Tottenhamban.

„Gázt a zsidóknak” – kiabálta az egyik szurkoló játék közben. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a megbüntetett férfiak közül az egyiket látta, amint két ujját az orra alá helyezte Adolf Hitlert utánozva, és sziszegő hangot adott ki az egykori gázkamrákat imitálva egy decemberi meccs alatt.

Az Algemeiner értesülései szerint a 22 éves Thomas Flyn és a 23 éves Michael Haydon elismerte az ellenük felhozott vádakat, amikor nyilvános helyszínen elkövetett sértő magatartás miatt indult eljárás velük szemben.

A két fiatalt három évre minden meccsen való részvételtől eltiltották, sőt úgy döntött Southampton városi bírósága, hogy meg sem közelíthetik a St. Mary’s Stadiont játékok előtt és után. Továbbá tizenkét hét közmunkát is előírtak számukra és 145 fontos büntetést kellett kifizetniük antiszemita magatartásuk miatt. Az ítélet szerint külföldi meccseken való részvételük esetén is kötelesek lesznek útlevelükkel együtt bejelentkezni a helyi rendőrségen.

Észak-Londonban nagy létszámban élnek zsidók, akik közül sokan tapasztaltak antiszemita zaklatásokat meccsek alatt a közelmúltban.

zsido.com

 

Kép forrása: Algemeiner

Megszakítás