A cochini zsidók újra felfedezik sajátos hagyományaikat.

A dél-indiai Cochin térségében már legalább 2500 éve élnek zsidók. Hagyományaik szerint még Salamon király idejében érkeztek őseik, akikhez az első és második szentély lerombolása után csatlakoztak többen. Az ötvenes években szinte a teljes közösség Izraelbe vándorolt, ahol gyorsan beilleszkedtek a modern társadalomba. Hatvan év elteltével leszármazottaik elkezdték felfedezni őseik különleges hagyományait.

A sávuotot követő napon ezer cochini leszármazott utazott Jeruzsálembe az ország minden vidékéről, hogy egy különleges találkozón vegyenek részt.  Mivel már hatvan év eltelt a közösség áttelepülése óta, számos szokás, hagyomány és jellegzetesség eltűnt vagy megkopott, ám most a fiatal nemzedék szeretné ezeket újjáéleszteni és megőrizni.

“Mi egy ősi közösség tagjai vagyunk, melynek ősei a forrásaink szerint még Salamon király idejében érkeztek Indiába. Nagyszerű örökségünk van, melyet a legtöbben alig ismernek. Gyakran azt gondolják [sötét bőrszínünk miatt], hogy jemeni vagy etióp zsidók vagyunk, vagy valami hasonló.”- mondta Joel Éliász, a cochini közösség tagja.

Cochin a dél-indiai Kerala államban található. Az ibériai zsidók ötszáz évvel ezelőtti elüldözése után újabb közösséggel gyarapodott a térség: ők voltak a paradeszi (idegen) vagy más néven a fehér zsidók, akik egyetértésben, de elkülönülve éltek az eredeti, más néven fekete közösségtől. A zsidók a helyi malajam nyelv sajátos, héber kifejezésekkel gazdagított változatát beszélték.

Egy ezer évvel ezelőtt készült réztábla tanúsága szerint a keralai uralkodó adómentességben részesítette a zsidókat, és a nemesség számára fenntartott előjogokat is biztosította számukra: engedélyezte az elefánton való közlekedést, a lámpa és napernyő hordását, és az ünnepségeken való részvételt.

A cochini zsidók szigorúan ragaszkodtak vallásukhoz, a közösségi élet a zsinagógában zajlott, és mindig jó viszonyt ápoltak a környező népekkel. Az Izraelbe való visszatérésről azonban soha sem mondtak le, így a zsidó állam megalapítása után gyakorlatilag a teljes közösség oda vándorolt, ahol elsősorban mezőgazdasági településeken kezdtek új életet. A Nevátim, Sáchár, Juvál és Meszilát Cion mosavokat keralai zsidók alapították.

“Ez a közösség mindig arról álmodott és mindig azért imádkozott, hogy visszatérhessen Izrael földjére. Az első szentély lerombolása felett érzett bánat miatt nálunk nem volt szokás hangszeren játszani. Ha zenélni akartak, csak énekeltek és tapsoltak hozzá, de hangszert sohasem használtak. Számos különleges szokásunk van, melyek egyáltalán nem ismertek mások számára.” – mondta Éliász.

Néhány hónappal ezelőtt a keralai leszármazottak közös projektbe fogtak: egy internetes oldalon elkezdték megszerkeszteni a közösség családfáját. Egyre többen csatlakoztak, és ma már több mint 9000 név szerepel az adatbázisban.

“Már két hónapja dolgozunk a családfa elkészítésén. Több mint négyszázan vesznek részt a munkában. Különleges dolog látni a nemzedékek összekapcsolódását. Ahogy egyre többen kapcsolódtak be a családkutatásba, úgy sokasodtak a fiatalabb generáció kérdései: Ki volt a nagyapám? Milyen élete volt? Nagyszerű, ahogy egyre több történet kerül egy-egy ember neve mögé, olyan események, melyeket eddig csak poros könyvek vagy az emlékezet őrzött meg.”

Forrás: Ynet