Vizsgáljuk meg saját együttérzésünk méltóságosságát. Ahhoz, hogy az együttérzés teljes legyen, a korábban említett hat összetevőn kívül szükséges, hogy elismerjük az egyéni szuverenitást is. Kívánatos, hogy általa növekedjen az adó és a fogadó fél önbecsülése és emberi méltóság-érzete is. Fontos tehát, hogy e napon elgondolkozzunk: vajon méltó módon fejezem-e ki az együttérzésemet? Megnyilvánul-e benne a méltóság és másokban is kifejeződik-e az együttérzésem nyomán e méltóság érzése? Csiszoljuk az együttérzésünket ezen elvek szerint.

ÓMERSZÁMLÁLÁS

Az áldás szövege:

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ על ספירת העמר.

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu ál szfirát háomer.

Áldott vagy Te, örökkévaló Istenünk, a Világ Királya,

aki megszentelt minket parancsolataival és elrendelte az ómer számlálását.

Az áldás után a nap számát mondjuk:

Hájom echád veeszrim jom sehem slosá sávuot báomer. – Ma van az ómerszámlálás huszonegyedik napja, ami három hét.

Majd egy lezáró könyörgés következik:

הרחמן הוא יחזיר לנו עבודת בית המקדש למקומה במהרה בימינו אמן סלה.

Háráchámán hu jáchzir lánu ávodát bét hámikdás bimherá vejáménu ámen szelá.

A Kegyelmes állítsa vissza a szentélyszolgálatot minél hamarabb, még napjainkban, ámen, szelá.

 

 

 

Megszakítás