Kedves Slomó,

nagyon rendben lévőnek tartom, amit és ahogyan csináltok; magam 48-al annyira nem rokonszenvezek ideológiailag, de a szándék mindenképpen figyelemreméltó, és helyeslendő is. Nem hiszem, hogy 1944 felül tudná írni 1000 év zsidó történelmét ebben az országban, és még inkább nem ok arra, hogy megtagadjuk az ősök hozzájárulását ennek az országnak az erőfeszítéseihez, legyenek azok katonai cselekedetek akár.

Éppen ellenkezőleg, az Aranyalbum szerkesztőivel tartok, amikor elmondom, hogy kötelességünk mindent megtenni, hogy emlékük fennmaradjon, makkabeusi hősiességük pedig közismertté váljon; ez egyben a mindenféle hazugságokkal és mocskos gyalázkodásokkal dúsított antiszemita közbeszéd elleni eredményes harc része is kell legyen.

Magam az I. Világháború zsidó vonatkozásait kutatom, PhD munkámat pedig nemes krupieci Bauer Gyula tábornok életéből írom a Debreceni Egyetemen; amennyiben segíthetek bármivel, azt örömmel teszem.

Békés szombatot,

Akos
 

Megszakítás