Az FBI jelentése szerint az antiszemita bűncselekmények száma még erőteljesebben emelkedett. 

Az FBI kedden nyilvánosságra hozott éves jelentéséből a The Washington Post című lap közölt összeállítást, kiemelve, hogy az antiszemita bűncselekmények száma 37 százalékkal emelkedett tavaly. 

2017-ben a rendfenntartó erők 7175 gyűlöletből eredő bűncselekményről tettek jelentést, szemben az előző évi 6121 bűncselekménnyel. Az esetek több mint a felében a sértettet etnikai hovatartozása, minden ötödik áldozatot pedig a vallása miatt támadtak meg. A több mint 7000 incidensből 2013 fekete bőrű amerikaiakat és 938 zsidó vallású amerikait érintett. 1130 embert a szexuális orientációja miatt ért bántódás.     

Matthew Whitaker ügyvezető igazságügyi miniszter az adatok nyilvánosságra hozatala után kijelentette: a tárca nem is fogja elmulasztani a cselekvést. „Az igazságügyi minisztérium elsődleges fontosságúnak tartja az erőszakos bűncselekmények visszaszorítását Amerikában, és a gyűlöletből eredő bűncselekmények erőszakos bűntettek. Az alapvető amerikai értékrend durva megsértését jelentik” – fogalmazott Whitaker. „Különösen zavarba ejtőnek” minősítette az antiszemita bűncselekmények elszaporodását. 

A The Washington Post idézte Jonathan Greenblatt, a Rágalmazás-elleni Liga vezetőjének álláspontját. Greenblatt hangsúlyozta: az FBI jelentése „újabb bizonyíték arra, hogy még többet kell tenni a gyűlölet megosztó légköre ellen”.

MTI/zsido.com

 

Megszakítás