A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ügyészei azt kérik a nemzetközi rendőri együttműködési szervezettől, hogy állapítsa meg, él-e még, és ha igen, hol tartózkodik jelenleg az egykoron a megszállt Lengyelország területén létesített náci német lágerek 1600 őre.

Az IPN ügyészeti részlegében munkacsoportot alakítottak, hogy megállapítsák azon személyek adatait, akik a második világháború idején SS-tagokként azokban a koncentrációs és haláltáborokban teljesítettek szolgálatot, amelyeket a Harmadik Birodalom a megszállt Lengyelország területén hozott létre.

Az IPN eddig mintegy 1600, feltehetőleg még élő SS-tagot szűrt ki ezen lágerek több mint 23 ezer ismert őre közül – emelte ki a Rzeczpospolita az IPN ügyészeti részlegének szóvivőjét, Robert Janickit idézve. A keresett személyekről az életkoruk és azonosításukat elősegítő más adatok is fennmaradtak, például a háború előtti lakhelyükre, foglalkozásukra vonatkozóak. Emellett az ő esetükben nincs adat arról, hogy háborús bűntetteikért már máshol elítélték volna őket, ami akadálya lenne az IPN általi felelősségre vonásuknak – mondta el Janicki.

Az IPN honlapján elérhető adatok szerint Lengyelországban a második világháború után közel 5 ezer náci háborús bűnöst – németeket, osztrákokat és magukat német nemzetiségűeknek mondó személyeket – ítéltek el. Közülük mintegy 200-an emberirtásban való részvétel miatt halálbüntetést kaptak. 2017 augusztusában az IPN – az akkor közzétett adatok szerint – több mint 200 nyomozást folytatott az emberirtásnak minősített, vagyis a lengyel jog értelmében elévülhetetlen náci bűntettek ügyében.

Az IPN úgy tudja, hogy a második világháborúban 6 millió lengyel állampolgár, ebből 3 millió zsidó veszítette életét. Emellett a nácik mintegy 800 ezer, más európai országokból a megszállt Lengyelországba deportált zsidót öltek meg.

A hitleri Németország kilenc koncentrációs, illetve haláltábort és több internálótábort, munkatábort létesített a megszállt Lengyelország területén, köztük az auschwitz-birkenaui volt a zsidók megsemmisítésének fő színhelye.

Az IPN 2016 végén közzétette az egykori náci német auschwitzi haláltábor mintegy nyolc és fél ezer őrének szinte teljes listáját, ez volt az első ilyen adatbázis a világon.

MTI/zsido.com

Megszakítás