Az Olaszország déli részén fekvő Calabria IV. században épült zsinagógájában tartottak esküvőt a közelmúltban – 1500 évvel az épület romba dőlése után. Dr. Roque Pugliese és Dr. Ivana Pezzoli kötötték össze életüket Európa második legrégebbi zsinagógájának maradványai között.

Mind a menyasszony, mind a vőlegény az egykor erőszakkal kikeresztelkedésre kényszerített, de hitüket titokban gyakorló bnéj ánuszim zsidók leszármazottja. Pugliese elmondta, hogy családja titokban tartotta zsidó múltját, és saját maga fedezte fel azt felnőtt korában. Ezt követően döntött úgy, hogy hivatalosan is betér és csatlakozik a zsidó néphez. Ebben a titkos zsidók leszármazottait segítő Sávéj Jiszráel alapítvány volt a segítségére.

Pezzoli családjában fennmaradtak bizonyos zsidó tradíciók, bár azt senki sem tudta már megmondani, hogy miért gyakorolják azokat. Pezzoli nyolc éven keresztül tanulmányozta zsidó örökségét, majd ő is a betérés mellett döntött.

A ma már vallásos zsidó életmódot folytató két orvos ugyanabban a kórházban dolgozott, ott ismerkedtek meg. Az esküvőt egy calabriai tengerparti falu, Bova Marina mellett fekvő régészeti parkban tartották, ahol 1983-ban, egy útépítés során fedezték fel az egykori zsinagóga romjait. A feltárás során előkerült az épület díszes mozaikpadlója, mely menórát, lulávot, etrogot és sófárt ábrázolt, továbbá napvilágra került tóraszekrénynek helyet adó, falba vájt fülke is. A zsinagógát az előírásoknak megfelelően Izrael irányába tájolták. A házasulandók távoli őseik előtt kívántak tisztelegni a helyszínválasztással.

„Nagyon megható volt látni, hogy Roque és Ivana a Bona Marinában feltárt zsinagógában felállított chupa (esküvői sátor) alatt házasodott össze. Az esküvő a zsidó nép állandóságát jelképezi és reményeim szerint arra inspirálja majd a titkos zsidók leszármazottait Dél-Olaszországban, hogy visszatérjenek a gyökereikhez. A történelem viharai ellenére Dél-Olaszországban és Szicíliában nem hunytak ki a zsidó szikrák. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezek az emberek visszataláljanak őseik hagyományaihoz” – mondta Michael Freund rabbi, a Sávéj Jiszráel alapítója és elnöke.

Az esküvőn megjelent Giuseppe Momigliano, Genova rabbija, Elia Richetti, Milánó és Nápoly rabbija, Gad Fernando Piperno, Firenze rabbija, Umberto Piperno, Nápoly korábbi főrabbija és Noemi Di Segni, az Olaszországi Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke is.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás