13 – SZERENCSÉS SZÁM

Új vezető került a közelmúltban a Chug Chátám Szofér – Pozsony egykori nagy rabbija emlékét elevenen tartó bné-bráki jesiva élére.

Weisz Áser a neve, természetesen magyar-zsidó, illetve hogy pontosabbak legyünk, egy szlovákiai kisvárosban született. 53 esztendővel ezelőtt.

A jesivák világában fiatal rabbinak számít. Akik közelebbről ismerik, jelentős embernek mondják.

Pedagógusként is híre van, de Tóramagyarázataival is feltűnést kelt.

Időnként napirendre kerül ebben a világban, hogy hány éves korukig tanuljanak a jesiva növendékei. Ez ugyanis nincs pontosan megszabva.

Miután öt-hat évet eltölt az ifjú a jesivában, annak rendje és módja szerint megnősül.

Aztán folytatja a tanulmányait, de akkor már nem jesiva-bachur, hanem ávréch az elnevezése.

Hogy ki hány évig ávréch, az nagyon sok mindentől függ. Sok egyéb mellett a képességeitől, de attól is, hogy biztosítani tudja-e az egyre növekvő család anyagi hátterét.

Ebben segítségére van a közösség, az após – ha történetesen tehetős ember – és a felesége, aki állást vállal; tanítónő, tisztviselőnő, esetleg kisebb vállalkozást vezet, miközben a családfő a Tálmud rejtelmeiben búvárkodik.

Elég általános jelenség, hogy a szülők – a férj és a feleség szülei is – azt szorgalmazzák néhány év múltán, hogy az ávréch váljon ki a jesivából és vegye ki ő is a részét a kenyérkereső munkából.

Weisz Áser rabbi, a bné-bráki Chug Chátám Szofér jesiva vezetője az első templomi szónoklatában, amelyet megválasztása után, új minőségében elmondott, erről a problémáról elmélkedett.

Azt az álláspontot hirdette, hogy aki rátermettnek bizonyul az minél több időt töltsön a jesivában, és sokkal tovább maradjon ávréch, mint ahogy ez logikusnak látszik a Tóratanulás világától távolállók számára.

Elmondott egy manchesteri történetet. Talán nem is érvnek szánta, mert nem mondta, hogy a megismétlődésére bárki is számíthatna, de a történet hangulatát saját álláspontjának szolgálatába állította a rabbi.

Egy manchesteri házaspár jó képességű fia a helyi jesivában tanult. Amikor 19 éves lett, megnősült. Manchesteri lány vett feleségül, ortodox család lányát.

A fiatal férj elhatározta, hogy folytatja jesiva-tanulmányait, vagyis ávréch lett. Reggeltől estig tanult.

Megszületett az első gyerek, esztendőre a második, aztán a harmadik, a negyedik – és így tovább.

Amikor a hetediket is felvették Ábrahám atyánk szövetségébe, a négy nagyszülő együttes erővel arra próbálta rávenni a kiváló képességekkel bíró ávrechet és feleségét, hogy változtassanak életformát, legyen elég a tanulásból, vállaljon a férj előadóként munkát a jesivában, és keressen valami pénzt a családja számára. A javaslatot hevesen elutasította az ávréch, de a felesége is.

Egy év múlva, amikor a nyolcadik gyerek születését ünnepelték, a nagyszülők már szólni se mertek, s hallgattak, a kilencedik, tizedik, tizenegyedik után is. Amikor a fiatalok megünnepelték a házasságuk tizenharmadik évfordulóját – már tizenhárom gyerekük volt. Egyik szebb és egészségesebb, mint a másik.

Pár hét múlva hivatalos levelet kapott az ávréch a manchesteri törvényszék egyik bírájától. Szűkszavú levél volt, arra kérte a bíró, hogy folyó hó 26-án keresse őt fel a hivatalban.

Egy vallási iskolában tanulok hosszú évek óta. Életformámból következik, hogy nem tartozom senkinek és nekem sem tartozik senki. Úgy tűnik, csak tévedés, vagy félreértés adhat okot arra, hogy Ön engem látni akar. Számomra nagyon nehéz a kérésének eleget tenni, mert ez legalább fél napra elvonna a tanulástól. Kérem, tekintsen el a személyes megjelenésemtől.

Az ön életformája tiszteletet parancsol, de nem hatalmazza fel a tiszteletlenségre. Önnél jóval öregebb ember vagyok, és ha hívom, ezt nem utasíthatja el. A jövő hónap harmadikán, délelőtt 10 órakor várom…

Ugyan, mit akarhat tőlem a bíró? Egy biztos, el kell mennem – morfondírozott az ávréch, s a megjelölt napon elment a törvényszéki bíróhoz.

Szívélyes kézszorítás után a bíró a papírjait kérte. Minden adatot összehasonlított a birtokában lévőkkel.

– Ez megegyezik a mi adatainkkal. Örömmel közlöm önnel, hogy fél millió angol fontot örökölt.

A bíró megnevezte Manchester egyik kereskedőjét, aki pár héttel korábban meghalt és aki Manchester egyik legtehetősebb emberének hírében állt.

Egy kicsit bogaras ember volt. Állandóan azon kesergett, hogy kevés gyereket szülnek a manchesteri asszonyok. Neki egy gyereke sem volt, de még csak felesége sem.

Halála előtt megírta és a törvényszéken letétbe helyezte a végrendeletét. Örökösként azt a helyi polgárt nevezte meg, akinek a legtöbb gyereke van.

Amikor meghalt, és híre futott a végrendeletnek, mindenki egy anglikán kisiparosra gondolt, mint szerencsés örökösre, mert városszerte tudták, hogy 12 gyermeke van.

Az ávréch nem verte soha nagydobra, amikor gyereke született, és azok számát senki sem összegezte a manchesteri polgárok közül.

De a helyi lakosság-nyilvántartó számítógépe tévedhetetlen. Egyetlen gombnyomásra kiírta képernyőjére, hogy a mi ávréchunk házának kéményén tizenháromszor kelepelt a gólya.

Egy rakás készpénzt, továbbá házakat és részvényeket örökölt az ávréch fél millió font sterling értékben.

De másnap is beült a jesivába és azóta is folytatja tanulmányait. és változatlanul naponta háromszor imádkozik. Nem tisztább szívvel, mint azelőtt.