A Felvidék egyik legnagyobb várának lábánál, a Vág folyó partján, Trencsénben (Trenčín, Szlovákia) száztíz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 23-án avatták fel az ottani vármegyeszékhely új zsinagógáját, mely mai napig a városkép egyik meghatározó épülete.

Trencsén új zsinagógáját a korábbi, 120 évvel ezelőtt épült imaház helyére emelték. A beszámolók szerint a terveket dr. Scheibner Richárd (1880–1945) készítette, azonban úgy tűnik, hogy a közönséget félretájékoztatták, ugyanis a terveket valójában Pál Hugó (1875–1932) rajzolta meg, aki erről nyilatkozatot is tett az összes olyan lapban, mely beszámolt a zsinagóga avatásról:

„NYILATKOZAT. A fővárosi lapok, csak úgy, mint a trencséni zsinagógát felavatásakor ünneplő közönség félrevezettetvén a zsinagóga tervező- és művezető építészét illetőleg és alulírott Pál Hugó műépítő nevének felemlítse helyett, kinek egyedül eszközölt tervrajzai alapján és művezetése mellett épült fel a zsinagóga, helytelenül és jogtalanul Scheibner Richárd neve említtetik, holott Scheibner a tervezés idejében Pál Hugó műépítőnek nem segítőtársa, hanem csak cégtársa volt, azóta pedig az sem. Pál Hugó, műépítő. Budapest, V., Sas utca 4.”

A zsinagóga tervét egyébként Pál Hugó – Ady síremléktervezetével együtt – az Országos Magyar Zsidó Múzeumra hagyta végrendeletében.

A zsinagóga bejárati homlokzata, háttérben a várral (Forrás: MILEV)

De visszatérve az avatáshoz: Az ünneplő tömeg a hatalmas, kupolás zsinagóga zászlókkal és virág girlandokkal feldíszített udvarán gyülekezett, a vármegyei köz- és katonai méltóságok báró Szalavszky Gyula (1846–1936) főispán vezetésével érkeztek, s természetesen jelen voltak a más helyi egyházak vezető és a környék hitközségének képviselői is. Az ünnepség menete pedig a következőképpen zajlott:

„Friedmann Béla bankigazgató, a templomépítő bizottság fáradhatatlan elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Vázolta a templomépítésnek történetét, szólt azok áldozatkészségéről, kik a műremek létrejöttét lehetővé tették. Magáról persze nem szólhatott, pedig Kátser Henrik és Lichtenstein Adolf dr. hitközségi alelnökök fáradhatatlan működése mellett neki volt a legtöbb teendője. A templomot meleg szavakkal Kátser Henrik hitk. elnök vette át, aki azután emelkedett tónusú szép beszédben Szalavszky Gyula főispánt kérte föl a templom kinyitására. Szalavszky főispán mély értelmű rövid beszéddel vállalta a megtiszteltetést, a felekezetek békéjéről, társadalmi jelentőségéről szólott és átvette az eléje nyújtott selyempárnáról a templomkulcsot, mellyel a főispán a bejáratot kinyitotta.

Erre a templomban fölzendült Salzmann galgóci kántor zsoltáréneke, a közönség elfoglalta helyeit és Diamant Gyula dr. vukovári főrabbi, a néhai trencséni főrabbi fia, érdekes történeti visszapillantás kapcsán meggyújtotta az örökmécset. Ezt ima és zsoltárénekek követték, ami után a Tórák kivétele és a velük való körjárat következett. Az ünnepség következő pontja Kiss Arnold dr. budai főrabbinak klasszikus szépségű avató beszéde volt. Kápráztató színeket használt, dús volt gondolatokban és nemes a tónusban, a fejtegetésekben. Fejtegetései a mindennapit jóval fölülmúló hatást keltettek és marandó emlékeket hagytak minden rendű és rangú hallgatói szívében. Beszédét imával fejezte be, mely után a Himnusz eléneklése következett. Az avatás végeztével Szalavszky főispán és a többi előkelőségek meggratulálták Kiss Arnold dr.-t és Diamant Gyula dr.-t, azután Kátser Henrik hitközségi elnök lakomát adott a vendégek tiszteletére, melyen felköszöntőkben ünnepelték az alkotás létrehozását és az avatás szereplőit.”

A zsinagóga belső tere egy színezett képeslapon (Forrás: MILEV)

 

Források:

Szemere Samu dr. szerk., Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve – 1933. Budapest: Izr. Magyar Irodalmi Társulat 1933. 328. old.

„Három templomavatás – Trencsén.”, Egyenlőség, 1913. 32. évf. 41–42. szám (melléklet), 4–5. old.

„Nyilatkozat”, Pesti Napló, 1913. 64. évf. 232. szám, 11. old.

Megújul a trencséni zsinagóga

A zsinagóga jelentős felújításon fog átesni, az építési munkálatok egy évet vesznek igénybe.

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás