1648. május 25-én kezdődött a Chmelnyicki Bogdán vezette felkelés, amely megtizedelte Ukrajna zsidó lakosságát. Cikkünkkel e szörnyű eseménysorra és más tragédiákra emlékezünk.

A XVI. század végén az akkori Lengyelország ukránok lakta keleti régióiban élt a korabeli lengyelországi zsidóság majdnem fele, 45 ezer ember. A XVII. század közepére számuk legalább 150 ezerre nőtt. A zsidó élet virágzott, számos zsidó állt a lengyel földesurak szolgálatában (többnyire adminisztrációs, illetve bérleményekkel kapcsolatos munkákat végeztek) és ezzel párhuzamosan az antiszemitizmus is egyre nagyobb lángra kapott. A szegényebb osztályok, köztük az ukrán kozákok napjainkig ismerős módon azzal vádolták „az átkozott” zsidókat, hogy elveszik előlük a munkát és a pénzt. Ebben a helyzetben tört ki a lengyel földbirtokosok és a zsidó lakosság ellen irányuló felkelés, melynek élére Chmelnyicki Bogdán állt.

Chmelnyicki egy kozák kisnemes fia volt az arisztokrácia alsóbb osztályaiból. 1646-ban szóváltásba keveredett szűkebb lakóhelye alkormányzójával, és ennek nyomán letartóztatták, később váltságdíj ellenében szabadon engedték, ő pedig elmenekült a kozákok Dnyeper-parti központjába. Itt gyűjtötte maga köré az egyébként is lázongó és elégedetlenkedő kozákokat és kapcsolatba lépett a krími tatár kánnal is, aki egyik legjobb katonai szakértőjét adta Chmelnyicki mellé. Így kezdődött meg a felkelés, melynek eredendően az autonóm Ukrajna megteremtése volt a célja, ám emellett szörnyűséges mészárlást folytattak a zsidók körében.

Az 1648-49-es felkelés során – és elsősorban annak első hónapjaiban – zsidók tízezreit, férfiakat, nőket, gyerekeket és időseket gyilkolták meg különös kegyetlenséggel, és további tízezreket tettek nincstelenné és földönfutóvá. Sokakat a krími tatároknak adtak el szolgának. Zsinagógákat szentségtelenítettek meg és romboltak le, ezrével semmisítettek meg tóratekercseket és más rituális tárgyakat. Zsidó közösségek százai tűntek el, a pogromok nyomán pedig pusztító éhínség és járvány tört ki mind a megmaradt zsidó lakosság, mind a környező népesség körében. Szemtanúk leírásai borzalmas vérfürdőkről számolnak be, vadállati kegyetlenséggel elkövetett rémtetteket írnak le.

Mindezekért Chmelnyicki a gonosz Chmiel néven vonult be a zsidó történelembe mint a zsidók egyik legkegyetlenebb gyilkosa, az 1648-49-es vérengzések kezdeményezője és felelőse. Természetesen rengeteg más felelőse volt a történéseknek, de az egész eseménysorozatot e kozák kisnemes neve fémjelzi a mai napig.

A szörnyűségek emléke a történelemkönyveken és szemtanúk leírásain kívül a héber nyelvű költészetben és a zsidó folklórban is fennmaradt. Az elmondhatatlan veszteségek és szenvedések nyomán az ukrajnai zsidókban feltámadt a spirituális megújulásra való vágy. Részben tehát a véres pogrom készítette elő az utat a híres álmessiás, Sábtáj Cvi követői számára és ebből a szellemi megújulásra való vágyakozásból fakadt később a hászid mozgalom, melyet a Báál Sém Tov néven ismert Jiszráel ben Eliézer rabbi alapított.

Sok történész úgy véli, hogy a holokausztig ez volt a legnagyobb, zsidók ellen elkövetett merényletsorozat és mészárlás. És bár ez valóban minden szempontból kiemelkedett a támadások közül, ha megnézzük a krónikákat, azt látjuk, hogy bőven jutott erőszak és szenvedés a zsidóknak az évszázadokon keresztül szerte Európában.

1529. május 27-én (sziván 13.) harminc zsidót égettek meg máglyán, férfiakat, nőket és gyerekeket Bazinban, ami akkor Magyarország része volt, ma Szlovákiához tartozik. A helybeli gróf, Wolf Ferenc igencsak eladósodott néhány zsidó hitelezőnek, ezért vérvádat fabrikált (az állítólagosan megölt gyermeket Bécsbe csempészte mindeközben), és harminc zsidót küldött a máglyára. Közismert zsidó személyiségek közbenjártak ugyan az uralkodónál, I. Ferdinándnál, ám hiába ígért a császár és király védelmet, a gróf mégis végrehajtatta a szörnyű ítéletet.

1588-ban, sziván 14-én Barcelonában rendeztek nyilvános kivégzést, ekkor 24 zsidó lett a máglyák és az elvakult zsidógyűlölet áldozata. 1241-ben a Frankfurt am Mainban lakó zsidók otthonait és egyéb épületeit dúlták fel nem-zsidó szomszédaik, a zsidó lakosok nagy részét pedig lemészárolták. Két és fél évszázaddal később, 1509-ben a német Miksa császár rendelte el ugyanezen a napon minden, Kölnben és Frankfurt am Mainban található zsidó könyv elégetését, miután egy kikeresztelkedett zsidó hamis vádakat fogalmazott meg a könyvekkel kapcsolatban az udvarban. Az uralkodó végül, látva a vádak hamis voltát, visszavonta a rendelkezést.

1099-ben sziván hónap 15-én kezdődött meg Jeruzsálem ostroma: a keresztes hadak felsorakoztak, majd megtámadták a várost, melyben hatalmas mészárlást végeztek győzelmüket követően. Három évvel korábban, 1096. május 25-én a wormsi várban a keresztesek elől bujkáló zsidókat kaszabolták le. Szimcha bár Jicchák Hákohen testét pedig egyenesen darabokra szabdalták, mivel kést szúrt egy püspök unokaöccsébe, miután erőszakkal próbálták megkeresztelni őt.

1490. május 25-én 400 zsidót és velük együtt számtalan héber könyvet égettek el máglyán Toledóban, a leírások szerint „egy asszony, aki zsidóként akart meghalni, az Á-donáj szóval az ajkain lehelte ki lelkét”.

A hatodik lubavicsi rebbét, Joszef Jicchák Schneerson rabbit, 1927-ben sziván hó 15-én börtönözték be alaptalan vádakkal. 1948-ban, sziván hó 14-én bombák hullottak a kairói zsidónegyedre, megölve 22 és megsebesítve több mint 40 zsidót. Az ezt követő napok folytatódó támadásai nyomán még ötven zsidó veszett oda. Izrael Állam kikiáltását követően zsidóellenes atrocitások hulláma söpört végig az egész arab világon, e támadások is ezen eseménysor részei voltak. Az üldöztetések nyomán a zsidók az arab országokból nagyrészt a fiatal Izraelbe menekültek, és az arab országok többségében hírmondó is alig maradt az egykor virágzó zsidó közösségekből.

Legyen a meggyilkoltak emléke áldott!

zsido.com

Megszakítás