Állítólag nem is értették a szöveget, csak véletlenül választottak ki nekik olyan dalt, amelyik kifejezi a palesztin népet.

Mint azt neokohn.hu is megírta, múlt hónapban botrányt okozott, hogy egy amerikai rendezvényen muszlim fiatalok énekeltek Palesztina visszafoglalásáról, a dzsihádról és a zsidók lefejezéséről.

Most a philadelphiai MAS közleményben kért elnézést, mondván „mélyen elszomorít minket, hogy megbántottuk a zsidó közösséget”.

A közlemény szerint a dalokat a muszlim rendezvényen egy segítő hölgy válogatta ki, aki „szörnyen érzi magát, hogy hibát követett el”, és csupán egy olyan dalt keresett, amely kifejezi a palesztin népet.

A segítő azóta elhagyta állását.

A közlemény úgy folytatódott, hogy „a gyermekek nem értettek a dal szövegét, ugyanis nem tudnak elég jól arabul”.

A dalt követő beszéd, melyet felolvastak, hasonlóan „arra szolgált, hogy segítse a gyermekek képességét az arab olvasására és kiejtésére, ám még nem értették eléggé a nyelvtant ahhoz, hogy megértsék a szavakat”.

A felelős szervezetek megígérték, hogy ilyen hiba többet nem fordul elő.

 

Forrás: neokohn.hu

Megszakítás