A Holokauszt szörnyű eseményei és a hatmillió áldozat emléke azt a képet sugallja, hogy az akkori zsidóság pusztán passzív elszenvedője volt a történelemnek. Ezen a téves véleményen próbál a valóságnak megfelelően változtatni az a konferencia, amelyet a héten tartanak a Tel-Avivi Egyetemen „A zsidó katona a második világháborúban” címmel.

A konferenciát Dr. Szimcha Goldin, az egyetem Diaszpóra Kutató Intézetének vezetője kezdeményezte, akinek édesapja lengyel tisztként vett részt a háborúban. Dr. Szimcha Goldin fia, Hadar Goldin hadnagy a nyáron hősi halált halt a gázai harcokban.

Izraelben közismert a brit hadsereg kötelékében szolgáló Zsidó Brigád, melynek mintegy ötezer harcosa a háború vége felé az olaszországi hadműveletekben vett részt. A britek igyekeztek megakadályozni, hogy a zsidó katonák harci tapasztalatokra tegyenek szert, amelyet később esetleg ellenük is felhasználhatnak. A Zsidó Brigád katonáinak fontos szerepük volt a háború után a Holokauszt túlélőinek segítésében és Palesztinába hozásában. A Zsidó Brigád kötelékébe tartoztak a megszállt Európába ledobott zsidó ejtőernyősök is, köztük a magyar Szenes Hanna és Haviva Reik.

A Zsidó Brigád ötezer harcosa csak töredéke volt a Második Világháborúban résztvevő zsidó katonáknak. Összesen másfél millió zsidó katona vett részt a Szövetségesek oldalán a harcokban és közülük mintegy 250 ezren estek el. Közel félmillió zsidó katona az Egyesült Államok hadseregében harcolt, közülük 36 ezren kaptak kitüntetést. A Vörös Hadseregben is félmillió zsidó katona szolgált, közülük mintegy 120 ezer a harcmezőn esett el, további 80 ezer pedig német fogságba esett és ott halt meg. A Vörös Hadseregben harcoló zsidó katonák közül 160 ezren lettek kitüntetve, 150 ezren kapták a Szovjetunió hőse címet.

A Tel-Avivi Egyetem Diaszpóra Kutató Intézete nemrég fontos gyűjteményhez jutott hozzá, mely számos, a Vörös Hadseregben szolgáló zsidó katona levelezését tartalmazza. Ezek alapján sok érdekes részletre derült fény. Többek között arra, hogy a hivatalos egyenlőség ideológiája ellenére a Vörös Hadseregben nem volt ismeretlen az antiszemitizmus. Ez gyakran arra sarkalta a zsidó harcosokat, hogy még inkább megmutassák bátorságukat. A Vörös Hadseregben nagyon sok zsidó tiszt, köztük háromszáz tábornok, orvosok, orvosnők és pilóták harcoltak, hiszen a harmincas években sokan választották a hivatásos katonai pályát.

Sok zsidó harcolt a nácik ellen más hadseregekben és a partizánok között is. A körülmények miatt gyakran el kellett titkolniuk a zsidóságukat. Ahogy a Holokauszt egyre ismertebb lett, úgy jelentkeztek egyre többször önkéntesként zsidó harcosok veszélyes feladatokra, hogy bizonyítsák: a zsidók nem mennek önként a vágóhídra.

Dr. Szimcha Goldin, aki egyben az Oktatási Minisztérium történelem bizottságának elnöke, megjegyezte, hogy a Második Világháború zsidó katonáinak témája már bekerült a tananyagba. Hozzátette: fontos, hogy minden látogató, aki a Jad Vasem Intézetben megfordul, látogasson el Latrunba, a Zsidó Harcosok Múzeumába is.

 

Megszakítás