„Egy keresztény nem lehet antiszemita” – jelentette ki Ferenc pápa, aki elítélte a pittsburghi zsinagóga elleni támadást.

 Az antiszemitizmus ellen szólalt fel Ferenc pápa hétfőn, amikor a Hegyi Zsidók Világkongresszusa (World Congress of Mountain Jews) nevű szervezet küldöttjeit fogadta a Vatikánban. A delegáció tagjai azoknak a zsidóknak a leszármazottait képviselik, akik egykor az ókori Perzsia területéről költöztek a Kaukázusba – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency írásából.

A találkozó során Ferenc pápa ismételten elítélte a két héttel ezelőtt történt pittsburghi zsinagóga elleni támadást, amely során 11 ember veszítette életét és többen megsérültek. „Sajnos az antiszemita indulatok máig köztünk élnek. Mindannyiunkat megsebzett ez az embertelen erőszak.” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

„Egy keresztény nem lehet antiszemita, hiszen ugyanazok a gyökereink” – tette hozzá. „Ez a hitnek és az életnek is ellentmondana. Inkább azzal kell foglalkoznunk, hogy az antiszemitizmus eltűnjön az emberi közösségekből” – mondta Ferenc pápa, aki beszédének zárásaként hozzátette: „Shalom Álechem”.

zsido.com

Megszakítás