Zsidó jótevők és nem-zsidó rászorulók a 19. századi Budapesten

Judapest anno néven új rovattal jelentkezünk, mely a főváros zsidó történetét mutatja be. A sorozat első részében megismerhetjük a „Judapest” megszületésének történetét és fejet hajtunk egy kiemelkedő hölgy előtt, aki áldozatos munkájával nem csak a zsidó közösség szegényeit, hanem a székesfőváros minden rászorulóját támogatta, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. 

Új rovatunk célja, hogy mélységében mutassa be a magyar zsidók és a főváros sokrétű kapcsolatát. Az írások egy készülő könyv témáiból ad időről-időre ízelítőt.

Zsidó Budapest könyv ugyan már több született, azok leginkább csak a fővárosi zsinagógákat és más vallási színtereket mutatják be, ráadásul sokszor csak nehezen szerezhetőek be. Készülő könyvünk célja, hogy építészeti emlékeken keresztül mutassuk be a fővárosi zsidókat és az ő történetüket. A történetmesélés fontos eszköze a vizualitás lesz, megmutatva, miből lett a „jelen”.

 

A „Judapest” név eredete

A „Judapest” kifejezést először a 20. századfordulón használta Karl Lue­ger (1844–1910) Bécs – vállaltan – antiszemita polgármestere, akit 1895-ben választottak városveze­tő­nek a monarchia fővárosában. Lue­ger a kifejezést egyrészt zsidóel­lenes, más­részt magyarellenes töl­tettel használta, ugyanis egyik csoportot sem kedvelte. A szóalko­táshoz hoz­zá­já­rult az 1900-as nép­szám­lá­lá­si ered­mény is, mely sze­rint Budapest lakosságának 23,6%-a volt zsidó (ekkor egyébként Ma­gyarország összlakossága 16.838.255 fő volt, melyből 831.162 fő vallotta magát izraelita vallásúnak, ez összességében 4,8%-ot je­lentett).

Tehát a főváros lakosságának majd­nem negyede zsidó volt, mely va­lóban szembetűnő lehetett – ugyan nem mindenhol, mert ez az arány csak az V., VI. és VII. kerületekben volt meg, a többiben ennél jóval kevesebb volt az izraelita vallásúak száma. De „Ju­dapest megalkotásához” hozzájárul­ha­tott Lueger „ars poeticájá” is, mi­szerint: „Hogy ki a zsidó, azt én mon­dom meg!” – ezzel valószínűleg tor­zulhatott az amúgy sem alacsony arány, hiszen a luegeri gondolkodásmódtól rögtön zsidók lettek a kissé li­berálisabb gondolkodású személyek is…

 

Kohnok sokasága a pesti ételosztáson

„Ha azon az alapon ítéljük meg a fő­város társadalmának hitét, hogy minő istent vallanak a társadalmi nyomor enyhítői – akkor szinte igaza lenne a Lueger-féle mondásnak, hogy Budapest tulajdonképpen Judapest.” – olvashatjuk egy 1901-ben nyomtatott Egyenlőség hetilap hasábján.

A fővárosi, izraelita hitközségek heti szinten rendeztek ételosztásokat, ahol ezrek, éves szinten pedig százezrek kaptak meleg élelmet, és anyakönyvi kivonatot bizony senkitől sem kértek. Erre pedig méltán lehetettek büszkék a pesti zsidók!

A századfordulón terjedt el az a szóbeszéd, hogy a Chevra Kadisa (Temetkezési egylet – a szerk.) egy ételosztásán, ahol egy egyszerű statisztikát akartak készíteni, minden má­sodik ember a „Kohn” nevet mond­ta be. Meglepődtek az ételosz­tás szervezői, hiszen a budapesti zsi­na­gógák egy részében nem tudtak ko­henitát felhívni a Tórához, bezzeg ott az ételosztáson meg több száz is akadt…. Ekkor ment le az elnök, hogy mindenkinek tisztázza, az ingyen ebéd, nem csak a zsidóknak jár, sőt!

 

Jótékonyság mesterfokon: Bischitzné és az egylet

A számos zsidó alapítású karitatív intézményből egyet mindenképp érdemes kiemelni, mégpedig a Fővárosi Szegény Gyermekkert Egyletet. Az egyletet 1879. április 24-én nyolc magánszemély alapította meg Ferenc József király és Erzsébet királyné ezüstmenyegzője alkalmából. Kezdetben még pénzhiánnyal küzdöttek és egy bérelt szobában 15-20, többségében árva gyermeket gondoztak. Az egylet pártolóinak száma csakhamar 1000 főre ugrott és éves szinten már 250, három és hat év közötti gyermeket szállásoltak el és taníttattak, és ennél még többnek a nevelését követték – mondani sem kell, hogy felekezetre való tekintet nélkül.

Bischitz Johanna és kitüntetései

Az egylet az aprócska bérleményből hamarosan az Akácfa utca 32. szám alatti épületbe költözött. Az 1880-as évek vége felé fogalmazódott meg az egylet vezetésében: elsősorban Bischitz Johanna (1827-1898) díszelnöknőben és dr. Grosz Sándor (?–1908) elnökben, hogy jó lenne ha az intézmény egy új és korszerű épületbe költözne, pontosabban, ha egy saját menházat tudnának építeni az Akácfa utcai telken. Így a nemes célt szem előtt tartva számost jótékonysági bált rendeztek, sőt még szerencsesorjegyet is forgalomba hoztak.

 

Ünnepség az Akácfa utcában

1889. november 10-én az egylet kert­jében szoboravatási bankettet ren­deztek. Az ünnepség és a büszt he­vesi Bischitz Dávidné Fischer Jo­hannának készült, de nagy titokban, mert ha Bischitzné tudomást szer­zett volna a „felhajtásról”, akkor biztosan megpróbálta volna sza­botálni azt. Bischitzné pedig meg­érdemelte a gálát, hiszen egyike volt a legnagyobbaknak, akik a hazai nyomort enyhítették: 1866-tól, amikor megalapította a Pesti Izraelita Nőegyletet, annak égisze alatt fo­lyamatosan az elesettek megsegí­té­séért fáradozott – jótékonysági ala­pítványainak se szeri se száma nem volt. Saját kezdeményezésű ala­pítványain túl 35 egyesület és több mint 10 nőegylet dísztagja volt. Ezért is gondolhatták a kor ve­zetői, hogy Bischitz Johannának készíttetik el a főváros első női szob­rát.

Ezen a bizonyos őszi vasárnap délelőttön egymást érték a szebbnél-szebb laudációk, Bischitzné pedig hiába szabadkozott, hogy ő csak „eszköze a nemes szenvedélynek” – utalva arra, hogy ő „csupán” megszerzi a mecénásokat a jótékonykodásnak, közöttük a kor egyik legnagyobbikát, Hirsch Moritz (1867–1896) bárót is –, a köszöntések és gratulációk csak folytatódtak. Szász Károly református püspök például mások mellett Szi­lágyi Erzsébettel és Zrínyi Ilonával hozta párhuzamba Bischitznét.

Akácfa utca 32.

Felépül az új menház

A koronás arany érdemkereszttel, Fe­renc József rendkereszttel és bosz­niai Natália-renddel kitüntetett elnökasszonyt nem részegítette meg a tömjénezés mámora, hanem ezután is folytatta a gyűjtéseket, méghozzá egyre látványosabban: 1893. május 31-én az Erzsébet téren megszervezte az úgynevezett „Rózsa-ünnepélyt”, melyen számos népszerű színésznő árult virágot. A karneválon csak támogatói jeggyel lehetett résztvenni, melynek teljes bevételét az új menház felállítására fordították.

A Fővárosi Szegény Gyermekkert Egylet háza végül 1895-re készült el véglegesen Porzsolt Ernő tervei alapján és Majorossy Géza ki­vitelezésében az egylet korábban is használt telkén. Az elkészülés évében, augusztus elején költöztek át a 300 gyermeket befogadó intézménybe, melynek földszintjén a hálótermek, fürdőszobák, valamint a tantermek voltak kialakítva. A három tanterem a főváros akkori tanintézményei közül a legnagyobb volt, egyenkénti 105 nm-es alapterületével.

Az egylet vezetőinek gyakorlatias szemléletét máig láthatjuk, ha fel­nézünk az épület második emele­té­re, ahol szembetűnően nagy, leke­rekített ablakokat fedezünk fel. Itt volt a hangversenyterem, ahol szinte minden este koncerteket, előadásokat vagy éppen felolvasó esteket tartottak; a belépőjegyekből befolyt összeget pedig az intézmény fenn­tartására fordították, vagyis ön­fenntartókká váltak.

Az új menház átadásával Bi­schitz­né carrarai márvány büsztjét a kertből, a kapubejáró jobb oldali fülkéjébe helyezték át. Róna József (1861–1939) szobrász alkotását a második világháború után eltávolították, a Magyar Zsidó Múzeum raktárába került. Így mára csak az üres piedesztál vésete: „Bischitz Dá­vidné, 1889.” jelez a majd’ 120 éve halott matrónáról. Az épület ma lakóház és napköziotthonos óvo­da.

Bischitz Johanna szobra

Bibliográfia: Csillag Máté, „A Fővárosi szegény-gyermekkert-egylet. Gyermek otthon”, in: Egyenlőség (1895) 14. évf. 32. szám (melléklet), pp. 2-3.; György Aladár, „Bischitz Dávidné”, in: Vasárnapi Ujság (1889) 36. évf. 48. szám, p. 785.; Komáromi Sándor, „Egy kis összehasonlítás”, in: Egyenlőség (1901) 20. évf. 22. szám, pp. 6-7.; Péterfi Jenő, „A fővárosi Szegény-gyermekkert egyletről”, in: Egyenlőség (1893) 12. évf. 21. szám, p. 17.; „Az elismerés ünnepe. Bischitz Dávidné szobrának leleplezése”, in: Egyenlőség (1889) 8. évf. 43. szám, pp. 4-7.; „Judapest”, in: Egyenlőség (1911) 30. évf. 6. szám, pp. 9-10. 

Cseh Viktor írása

A cikk az Egység magazin 96. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

Megjelent az Emancipáció 150. évfordulója alkalmából a MAZSÖK támogatásával. 

 

 

  • Küldés emailben