Bombafenyegetésekkel okoztak nyugtalanságot a zsidó iskolákban. A brit zsidó közösség illetékesei a biztonsági előírások fokozott érvényesítésére szólították fel az intézményeket.

A hétfői riasztás után robbanóanyagot nem találtak a szakemberek, a gyerekeket nem kellett evakuálni. Sok iskola kapott fenyegető hívást Londonban és annak környékén is, nem csak zsidó intézmények. A hírek szerint a hívások külföldről érkeztek. A londoni rendőrség szóvivője elmondta, hogy a zsidó iskolákba befutó hívásokat nem kezelik másképpen, mint a többit. Azonban azt is hozzátette, hogy, ha ezek a fenyegetések kifejezetten vallási iskolák ellen irányulnak, vagy gyűlölet bűncselekményt valósítanak meg, akkor keményebben lépnek fel – olvasható a forward.com-on.

 

Kép: haaretz.com

Megszakítás