Már csak a választásokat kellene kiírni.

A már régóta esedékes kongói elnökválasztás egyik jelöltje, Pinchas Eliyahu Sadai vallásos zsidó, aki felnőtt korában vette fel a judaizmust. A nagy fekete kipát viselő politikus Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság, az egykori Zaire fővárosában született. Később Párizsba emigrált, és ott ismerkedett meg a zsidó vallással, mely annyira magával ragadta, hogy annak rendje és módja szerint be is tért. Ezt követően Izraelbe vándorolt, és a jeruzsálemi Óvárosban telepedett le. A legújabb terve az, hogy szülőföldjére visszatérve megpróbálja elnyerni az elnöki széket.

Az ország címere

Egyelőre még az sem biztos, hogy a választásokat valóban megtartják, mert a közép-afrikai állam – nevével ellentétben – egyáltalán nem demokratikus. Az országot elmúlt 17 évben Joseph Kabila vezeti. Bár az alkotmány megtiltja az elnök harmadszori újraválasztását, Kabila még is hatalmon maradt, mert egyszerűen nem ír ki új választásokat.

Sadai már évek óta készíti elő indulását, és ehhez felhasználja izraeli kapcsolatait is. Meggyőződése, hogy a zsidó állam, mely számos humanitárius programot tart fent Afrikában, sokat segíthetne az elszegényedett és háború sújtotta Kongón is. Abban is szilárdan hisz, hogy zsidósága előnyére válik majd a választási kampány során, mert a túlnyomó többségben protestáns keresztény kongóiak a választott népet látják a zsidókban. Sadai egyelőre nem mer visszatérni szülőhazájába, mert már számos ellenzéki vezetőt börtönöztek be.

Pinchas Eliyahu Sadai

Érdekes módon más elnöki aspiráns is felmutathat zsidó kötődést. A Kabila utáni második legbefolyásosabb kongóinak tartott Moise Katumbi apja egy Görögországból bevándorolt zsidó volt. Katumbi ma az ország leggazdagabb embere, de 13 éves korában még egy halfeldolgozó üzemben dolgozott. Cégbirodalma ma bányászattal, szállítással és élelmiszergyártással foglalkozik. Korábban ő is felszólította Kabilát a távozásra, de hivatalosan még nem döntött az elnöki tisztségért való indulásról. Katumbi egyébként nem hangoztatja zsidó gyökereit, elmondása szerint hívő keresztény. A kérdés tehát az, hogy marad-e a diktátor, vagy esetleg zsidó vagy zsidó származású elnöke lesz-e Kongónak?

Moise Katumbi

Forrás: Arutz7

Megszakítás