A híres zsidó ünnepi imakönyvet a XIII. században írták. A holokauszt pusztítását egy katolikus katedrális tornyában elrejtve vészelte át egy nem zsidó levéltárosnak köszönhetően.

1938 novemberében, a Kristályéjszaka során számtalan németországi zsinagóga és zsidó tulajdonban lévő ingatlan semmisült, vagy rongálódott meg, és 30 000 zsidót hurcoltak el otthonaikból koncentrációs táborokba. A rombolás mértékét látva egy német levéltáros, Dr. Friedrich M. Illert, aki a wormsi kulturális intézetet is igazgatta, azonnal megértette, hogy a háború nem csak a zsidó tulajdon és a zsidó közösséget szimbolizáló épületek ellen folyik, hanem a zsidóság ősi dokumentumai és kulturális értékei ellen is.

A város nagy zsinagógáját felemésztették a lángok és félő volt, hogy a közösség archívuma, régi könyvei és dokumentumai is elpusztultak. A wormsi hitközség legféltettebb kincsei közé tartozott a két részből álló, gazdagon illusztrált imakönyv, melyet a világ a wormsi máchzorként ismer. Az egyik kötetet 1272-ben, a másikat 1280-ban írták. Nagyünnepeken hosszú évszázadok óta ezt a máchzort használta a zsinagóga kántora.

A két kötetet két különböző írnok készítette, a keletkezés helye nem ismert. Az első kötet Szimcha ben Jehuda munkája és peszách ünnepének hetedik napjára vonatkozó imákat tartalmazza. Egy széljegyzetben ez áll: „Ezt hangosan kell mondani azon a napon, a würzburgi rítus szerint”. Ez alapján, illetve a régióra jellemző illusztrációk miatt feltételezhető, hogy a kötet a Wormstól keletre fekvő Würzburgban készült. Az írnok pergamenre másolta az imaszöveget, amit aztán színes tintával, jellegzetes askenáz stílusban rajzolt illusztrációkkal díszített. A XIV. században több kántor látta el kiegészítésekkel a lapokat.

A kötet jelentőségét növeli, hogy az első feljegyzett jiddis nyelvű szöveget is tartalmazza. A peszáchi imarend harmatért könyörgő fohászának kezdő szavát nagy, üreges betűkkel írták. Itt tüntette fel piros tintával, apró betűkkel az áldást valaki. A felirat jelentése a következő: „Jó nap ragyogjon arra, aki ezt az imakönyvet a zsinagógába viszi.”

Nem véletlen tehát, hogy Dr. Illert azonnal a zsidó levéltár keresésére indult. Kiderült számára, hogy a kincsek nem semmisültek meg a tűzvészben, de arról nem kapott információt, hogy mi lett a további sorsuk. Kutatásba kezdett, és ehhez a wormsi városháza, valamint az állami kormányzat segítségét is kérte, de fáradozása eredménytelen maradt.

Évekkel később, 1943 nyarán a Gestapo a darmstadti irodájába kérette Dr. Illertet, hogy számukra megfejthetetlen nyelvű kéziratok értelmezésében segítsen. Az épület pincéjébe vezették a tudóst, ahol rengeteg könyv volt felhalmozva. Dr. Illert hamar felismerte, hogy a wormsi zsidó közösség elveszett gyűjteményét látja. Rövid keresgélés után rábukkant a wormsi máchzor két kötetére is. Egyértelmű volt számára, hogy a könyvek sorsa a biztos pusztulás, ezért elhatározta, hogy minél több értéket megment. Lassú, szisztematikus munkával, saját életét kockáztatva csempészte Dr. Illert a teljes gyűjteményt a városi katedrálisba. A hely biztonságosnak bizonyult még a szövetséges légierő bombázása során is.

1957-ben, hosszas jogi huzavona után a köteteket Izraelbe szállították, és azóta a jeruzsálemi Izraeli Nemzeti Könyvtárban őrzik őket. A wormsi gyűjtemény többi darabja a Zsidó Nép Központi Történelmi Archívumában kapott helyet.

A felbecsülhetetlen értékű imakönyv köteteit általában a nagyközönségtől elzárva tartják, ám szeptember 2. és november 4. között – 30 év után először – ismét megtekinthetőek az Izraeli Nemzeti Könyvtár nagyünnepi imakönyveket bemutató kiállításán, Jeruzsálemben.

zsido.com

Forrás: NLI

 

Megszakítás