Egy izraeli terv szerint vasúttal kötnék össze az észak-izraeli Haifát a jordániai vasúthálózaton keresztül Szaúd-Arábiával és más, öböl-menti államokkal.

A „Regionális Béke Útvonala” nevet viselő projekt a haifai kikötőbe érkező európai árukat juttatná el a háború sújtotta Szíriát megkerülve az Arab-félsziget országaiba. Haifára már évek óta az európai és az arab piacok közötti kapocsként tekintenek Izraelben. „Amellett, hogy a terv az izraeli gazdaságot is fejlesztené, a vasúti összeköttetés gazdaságilag és politikailag is integrálná Izraelt a térségbe, és megerősítené a pragmatikus államok pozícióját a Közel-Keleten” –  mondta Jiszráel Katz közlekedési miniszter.

Katz hozzátette, hogy a terv Izraelt tenné meg Európa, a mediterrán térség és Jordánia közötti kapocsnak, továbbá Jordániát egy térségi közlekedési központtá emelné, hiszen ott találkoznának a nyugati világot és Szaúd-Arábiát, Irakot és az öböl-menti államokat összekötő vasútvonalak, illetve – amennyiben megépül a zsidó állam legdélebbi pontjáig, Éjlátig tartó vasútvonal – kijáratot biztosítana a Vörös-tenger felé.

A miniszter szerint Izraelben, Szaúd-Arábiában és az Arab-öbölben már készen áll az infrastruktúra jelentős része, így a további  fejlesztéshez szükséges összeg  hamar megtérülne. A projektre Netánjáhu miniszterelnök is áldását adta, így Katz hamarosan egyeztető körútra indul az Egyesül Államokba, az Európai Unióba és több arab, illetve ázsiai országba. Izrael reményei szerint az USA támogatja és ösztönzi majd a terv megvalósulását.

Az új vasútvonal megépítése azért is különösen fontos, mert a Perzsa-öbölben található Hormuzi-szoros és a Vörös-tenger déli kijáratát jelentő, Jemenhez közeli Bal al Mandab-szoros használata egyre kockázatosabb az instabil politika és biztonsági helyzet miatt. A Haifáról induló vasút rövidebb, olcsóbb és megbízhatóbb alternatívát nyújtana a régi kereskedelmi útvonalak helyett.

zsido.com

Forrás: The Tower

Megszakítás