Vilmos herceg hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett

A brit mandátum 1948-as vége és a zsidó állam 70 évvel ezelőtti megalakulása óta ez az első alkalom, hogy a brit uralkodóház valamely tagja hivatalos látogatást tesz Izraelben.

A trónörökös Jordániából, közel-keleti útjának előző állomásáról érkezett Izraelbe, ahol három napot tölt. Érkezését már korábban üdvözölte az izraeli miniszterelnök, aki a kormányzó jobboldali Likud párt hétfői frakcióülésén történelminek nevezte az eseményt. Benjámin Netanjahu emlékeztetett arra, hogy Vilmos herceg egyik dédnagyanyja, Fülöp herceg édesanyja – Aliz battenbergi hercegnő, görög és dán királyi hercegné -, a Világ Igaza kitüntetés birtokosa, aki a második világháborúban zsidó embereket mentett Görögországban, és a saját kérésére Jeruzsálemben van eltemetve.

Vilmos a mai napon először a Jad Vasem emlékmúzeumot keresi fel, ahol az Emlékezés Csarnokában emlékező szertartáson vesz részt, majd megnézi a meggyilkolt gyermekek emlékhelyét. Találkozik majd a Kindertransport két tagjával is, olyan emberekkel, akiket gyerekként Anglia fogadott be, amikor a nácik elől kimenekítették őket Közép-Európából.

Innen Benjámin Netanjahu kormányfői rezidenciájára vezet majd az útja, ahol a miniszterelnökkel és feleségével, Sarával találkozik, majd az elnöki rezidencián Reuven Rivlin államfőt keresi fel. Utána Jaffóra utazik, ahol arab és zsidó gyerekek közös focizását tekinti meg, és várhatóan részt is vesz a játékban. Kedd este az Egyesült Királyság nagykövete fogadást ad a tiszteletére, amelyen jelen lesz az izraeli miniszterelnök is.

A trónörökös holnap délelőtt Tel-Avivban izraeli fiatalokkal fog találkozni, majd a Palesztin Hatóság székhelyére, Rámalláhba utazik, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnök fogadja.

Vilmos csütörtökön dédnagyanyja sírját keresi fel az Olajfák hegyén egy templom kertjében, ahová trónörökös édesapja, Károly herceg már ellátogatott, amikor 2016-ban magánemberként részt vett Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök és államfő, Nobel-békedíjas politikus temetésén. A mélyen vallásos Aliz hercegnő 1969-ben halt meg, földi maradványait 1988-ban helyezték el Jeruzsálemben.

A herceg Jeruzsálem óvárosában megtekinti a Siratófalat és a Templomhegyet, másik nevén a Mecsetek terét, amely otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély. Az óvárosban ellátogat az egyik legfontosabb keresztény helyre, a Szent Sír-bazilikába is, ahol Jézus keresztre feszítésének helyszíne, a Golgota, valamint Jézus sziklasírja, illetve a fölé épített síremlék szentély található.

Vilmos számára Jeruzsálemben a patinás Dávid király szállodában foglaltak lakosztályt.

zsido.com

  • Küldés emailben