Az ország alapító tagjai között számon tartott államférfit péntek délelőtt helyezik végső nyugalomra a Herzl-hegyen levő temetőben, ahol az ország más vezetői, hősi halottai és fontos személyiségei nyugszanak. Pereszt a Rabin-házaspár sírhelye mellett, attól csupán néhány méterre temetik el.

Az elhunytat a Kneszetben ravatalozzák fel csütörtökön. Miután Netánjáhu és az ukrajnai látogatását rövidre záró Reuvén Rivlin elnök koszorút helyeznek el a ravatalon, 12 órán át a nagyközönség is leróhatja kegyeletét. Az állami intézmények, katonai bázisok és rendőrállomások zászlaját félrúdra eresztik.

A helyszín és az időpont kihirdetésével egy időben megindultak a nagyszabású temetés előkészületei. A szervezéssel a Kulturális és Sportminisztérium bizottságát bízták meg. „Bonyolult esemény lesz, melynek lebonyolításához a különböző szervek nagyfokú együttműködése szükséges” – mondta Miri Regev, kulturális miniszter. 11 ország 17 vezetője jelezte eddig részvételi szándékát, köztük Obama elnök, a Clinton házaspár, Ban Ki-moon ENSZ főtitkár, John Kerry, Francois Hollande, Angela Merkel, Justin Trudeau és az angol Theresa May is. Korábbi beszámolók a pápa várható érkezéséről is tudósítottak, de vatikáni források cáfolták ezt az értesülést.

Míg Izrael és a világ vezető politikusai és egyéb meghatározó személyiségei sorban fejezték ki részvétüket a nap folyamán, méltatva az elhunyt erényeit, és kiemelve fontos tetteit,  addig a Hámász vezetősége örömét fejezte ki az idős férfi halálával kapcsolatban: „A palesztin népet boldogsággal tölti el ennek a bűnözőnek a halála” – nyilatkozta a terrorszervezet szóvivője, Számed Abu-Zuhri. „Simon Peresz az izraeli megszállás egyik utolsó alapítója. Halálával az izraeli megszállás történetének egy korszaka zárult le.”

A Palesztin Hatóság kezdetben nem kommentálta a történteket, ami annál is inkább meglepő, mert Peresz hitt a békefolyamatban, még a véres merényletek és a folyamatos palesztin uszítás sem tántorította el víziójától. A Palesztin Hatóság hírügynöksége, a Wafa rövid hírt közölt csupán Peresz haláláról. A Hatóság korábbi szóvivője, Diana Buttu így nyilatkozott: „Peresz háborús bűnös, aki soha nem bánta meg tetteit. A revizionista történelemírás nem működik.” Később Máhmud Ábbász elnök nyilatkozatban fejezte ki részvétét.

A temetésre érkező rengeteg látogató biztonságos mozgatása fokozott biztonsági intézkedéseket igényel. A Ben Gurion repülőtér irányítói számára nehéz logisztikai feladatot jelent a magas biztonsági kockázatú vezetők gépeinek fogadása. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezekben a napokban indul útnak az a mintegy negyvenezer breszlávi hászid, akik ros hásánára Náchmán rabbi sírjához utaznak az ukrajnai Umánba, illetve nagyszámú izraeli kezdi meg újévi nyaralását, ezért már korábban is rekord nagyságú utasforgalmat jósoltak ezekre a napokra. Jeruzsálemben és környékén útlezárásokra, terelésekre lehet számítani.

Megszakítás