Vezetővé válni

A Tóra második könyvét kezdő Smot hetiszakaszhoz más-más háftárát olvasnak a szfárádi és az askenáz közösségekben, a történetekben bővelkedő hetiszakasz más-más részeire reagálva.

Jesája (Ézsaiás) próféta, Ámoc fiának életéről itt szóltunk részletesen. A prófétai szakasz részben az eljövendő megváltásról, részben pedig a zsidók engedetlenségéről beszél. Felütése mindenképpen pozitív, és párhuzamos a hetiszakasz kezdetével, mely szintén Jáákovval, egészen pontosan az ő családjának leírásával foglalkozik:

A jövendőben meggyökerezik Jákob kivirul és virágzik Izrael, és megtelik a világ színe gyümölccsel. (27:6)

Ahogyan az Örökkévaló a Smot hetiszakaszban – a híres égő csipkebokor története során – megígérte Mózesnek, hogy kiváltja a zsidókat az egyiptomi rabszolgaságból, úgy mondja el a próféta is, hogy Izrael népét egyesével gyűjti majd egybe az Örökkévaló a világ minden tájáról:

És lesz ama napon, cséplést tart az Örökkévaló a folyam folyásától fogva Egyiptom patakjáig; ti pedig egyenként össze fogtok szedetni, Izrael fiai. És lesz ama napon, megfúvatik a nagy harsona [sófár] és jönnek, akik bujdostak Asszíria országában és akik elszéledtek Egyiptom országában, és leborulnak az Örökkévaló előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben. (27:12-13)

Isten cséplést tart, vagyis elválasztja a zsidókat a világ többi népétől. Asszíria és Egyiptom a kétféle száműzetést jelképezi. Erre utal a kétféle folyó is, a folyam – mondják magyarázóink – az Eufrátesz, vagyis akár a szárazföldet, akár a vizeket említi meg a próféta, mindenképpen e két országról szól. Egyiptom, ahogy föntebb is említettük, a rabszolgaságnak az a formája, melyben egy népet ártatlanul elnyomnak és sanyargatnak. Ezek a zsidók azok, akik elszéledtek Egyiptom országában a nehéz sorsuk miatt. A másik száműzetés viszont a zsidók bűnei miatt következett be, a babilóniaiak lerombolták a Szentélyt, és az északi királyság lakosait száműzetésbe hurcolták. A sorsuk viszont korántsem volt annyira rossz, mint az Egyiptomban rabszolgasorban sínylődő zsidóké, sőt, szellemileg sokkal több lehetőségük volt. Sokan közülük még így is a bálványimádást választották, ezért nevezi őket a próféta bujdosóknak, elveszetteknek. Ám akkor, amikor eljön a megváltás, és újra Jeruzsálemben, a Morija-hegyén (Templom-hegy) borulnak le a zsidók Isten előtt, akkor egységben lesz az egész nép, attól függetlenül, hogy ki milyen jellegű száműzetést élt át korábban. Mindez a „nagy sófár” hangjára történik majd. Azt mondja a hagyomány, hogy a Messiás eljövetelét a sófár hangja kíséri majd.

 

Ezt követően értesülünk a zsidó törzsek kihágásairól, elsősorban a bálványimádásról és az iszákosságról. A próféta ostorozza a nép vezetőit és a papokat, akiket iszákosnak nevez, utalva ezzel arra, hogy az alkohol miatt nem képesek megfelelő döntéseket hozni. A prófétát taszítják az iszákosság közismert következményei. Arra is figyelmezteti a népet, hogy mindaddig nem menekülhetnek meg ellenségeiktől, amíg nem térnek meg az Istenhez. A derűs nyitást és dühös, pesszimista folytatást végül pozitív jövőkép zárja:

… nem fog most már megszégyenülni Jákob és nem fog most már elhalványulni arca. Mert mikor meglátják gyermekei kezem művét közepében, megszentelik nevemet: szentnek mondják Jákob szentjét és félelmesnek Izrael Istenét. (29:22-23)

Ígéretet kapunk arra, hogy eljön a végső megváltás, amikor az Örökkévaló Isten uralkodik majd az egész világon.

A Smot hetiszakaszban többek között arról olvasunk, hogy az egyiptomiak sanyargatták és elnyomták a zsidókat. Jesája próféta idejében az északi izraeli királyság lakosait is sanyargatták, igaz, ezt a szenvedést a zsidók hozták saját magukra azzal, hogy elfordultak Istentől és letértek a Tóra útjáról. Ahogy Mózes visszatér Egyiptomba azzal a küldetéssel, hogy reményt vigyen zsidó testvéreinek, és kivezesse őket a szolgaság házából, ugyanúgy hoz Jesája próféta is reményt, még akkor is, ha közben emlékezteti a zsidókat arra, hogy hogyan kerültek abba a szomorú helyzetbe, amiben éppen vannak.

Vessünk még egy pillantást a szfárádi közösségekben olvasott prófétai szakaszra, mely Jirmejáhu (Jeremiás) próféta könyvének legelejéről származik. A próféta, akárcsak Mózes az égő csipkebokornál, úgy véli, hogy – fiatalságánál fogva – alkalmatlan arra a feladatra, melyre Isten kiválasztotta őt. Isten azonban nem fogadja el a kifogását, és két látomást is megmutat neki, hogy ezzel ösztönözze a fiatalembert sorsának elfogadására, valamint arra, hogy induljon el Jeruzsálembe, és hívja fel a zsidók figyelmét a megtérés fontosságára. A vezetővé válás motívuma az, amely ezt a prófétai részletet a Smot hetiszakasszal összeköti.

Hetiszakasz: Smot (M.II. 1:1-6:1)

Háftárá: askenáz: Jesája 27:628:13, 29:22-23

szfárádi: Jirmeja 1:12:3

zsido.com

  • Küldés emailben