Az állami egészségügyi rendelkezések maradéktalan és azonnali betartását követelik meg híveiktől a háredi világ kiemelkedő vezetői. Izraelben az utóbbi napokban meredeken emelkedik a fertőzöttek száma, többek között a szigorúan ortodox, háredi zsidók által lakott negyedekben, elsősorban Jeruzsálemben, Bnéj-Brákban és Ásdodban is.

 

Chájim Kanievsky rabbi, a litván közösség legmeghatározóbb alakja a következőt hirdette ki: „Mivel az Égben úgy döntöttek, hogy a koronavírus tovább erősödjön, ránk az a feladat hárul, hogy felébredjünk, megerősítsük magunkat és megvédjük a zsinagógák és a tanházak szentségét. Emlékeznünk kell arra, hogy most a legfontosabb parancsolat, hogy a lehető legnagyobb szigorúsággal óvjuk az egészségünket, és Isten óvjon attól, hogy könnyelműen vegyük ezeket a dolgokat”.

A szfárádi-háredi közösség egyik vezetője, Meir Mázuz rabbi a szabályok hanyag betartását ostorozta: „Az emberek lebecsülik a koronavírus veszélyét, ez pedig tilos, különösen olyanok számára, akik betartják a Tórát és a vallási előírásokat. Ezzel bűnt követnek el saját maguk, mások és Isten ellen is, aki megparancsolta, hogy nagyon vigyázzunk az életünkre. Aki nem tartja be az egészségügyi szabályokat, az megszentségteleníti Isten nevét és veszélybe sorolja magát és embertársait”. Mázuz rabbi azt is elmondta, hogy teljes mértékben egyetért a háredi zsidók által lakott Elád város lezárásával, ahol kimagaslóan sokan fertőződtek meg. „Akik ultraortodoxok elleni gyűlöletet és diszkriminációt emlegettek, ostobák” – jelentette ki.

Még az egyik legradikálisabbnak tartott, az állammal élesen szembehelyezkedő csoport, az úgynevezett „Jeruzsálemi Frakció” egyik vezetője, Báruch Smuel Deutsch rabbi is élesen elítélte azokat, akik nem hajlandóak a maszkviselésre. Elmondta, hogy tévedés politikai szándékot sejteni az egészségügyi rendelkezések mögött és biztosra vette, hogy a mozgalom szellemi atyja, a néhai Smuel Auerbach rabbi is támogatta volna a korlátozásokat, beleértve a jesivák bezárását is. „Alig látok valakit, aki maszkot viselne. Valaki álljon fel és magyarázza meg, hogy mi akadályozza meg az embereket a maszkviselésben. Ez szörnyű és gyerekes” – mondta az őt hallgató közönségnek.

Más rabbik különleges jótékonysági akcióval próbálják elérni, hogy az Örökkévaló segítségével véget érjen a járvány. A vizsnici rebbe, több litván rabbival összefogva egy olyan pénzügyi alapot hozott létre, mely a házasodni készülő árváknak nyújt pénzügyi segítséget. A rabbik egészséget, könnyű megélhetést és a gyermekek okozta örömet ígérik azoknak, akik támogatják a kezdeményezést. Aki 1800 sékelt (163 000 Ft) adományoz (a 18-as szám a chájim – élet szó számértéke, s szokás e szám alapján adományozni), az egy különleges dokumentumot kap a rabbik aláírásával, melyben megerősítik a fent ígért áldásokat.

 

zsido.com

 

Forrás: JPost

Megszakítás