Véget érhet a patthelyzet Izraelben, alkut kötött Ganz és Netanjahu

Másfél évig az egyik, másfél évig a másik lesz a miniszterelnök.

Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt eddigi elnöke a sajtóhírek szerint koalíciót köt Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnökkel, a jobboldali Likud párt vezetőjével. Ganzot, aki több képviselővel kivált a Kék-Fehér pártból, csütörtök délután már meg is választották a törvényhozás elnökévé.

Beiktatási beszédében Ganz, aki korábban elutasította a közös kormányzást Netanjahuval, azt mondta, hogy Izrael érdekében döntött a koalíció mellett.

A politikai dráma keretében a reggel még Ganzot támogató pártok délután már ellene szavaztak vagy tartózkodtak a voksolástól, eddigi politikai ellenfelei viszont rá szavaztak. A Kék-fehér párt 15 törvényhozója támogatta Ganz megválasztását, a többség azonban Jaír Lapid és Móse Jaalon vezetésével távol maradt a szavazástól. Ez várhatóan a tömörülés felbomlását jelenti.

A helyi sajtó értesülései szerint a megállapodás értelmében Ganz átmeneti időre lesz házelnök. Az új helyzetben feltehetően nem fognak olyan törvénytervezeteket elfogadni a Kneszetben, amelyek tiltják, hogy vád alá helyezett képviselőt kérjenek fel kormányalakításra vagy azt, hogy egy kormányfőt kettőnél többször válasszanak meg az ország élére. Benjámin Netanjahu egyik feltételnek sem felelne meg.

Az alku szerint előbb Benjámin Netanjahu lesz másfél évig a miniszterelnök, őt szintén másfél évig Beni Ganz követi, aki az említett 15 képviselővel csatlakozik a Netanjahu vezette jobboldali-vallásos tömb 58 törvényhozójához a 120 fős parlamentben.

A Kék-fehér párt többsége azonban elutasítja az egyezséget. A párt így ellenzékben marad Jaír Lapid és Móse Jaalon vezetésével. Állítólag ők fogják tovább vinni a Kék-fehér nevet.

MTI/zsido.com

 

  • Küldés emailben