Az izraeli lakosság 5 százaléka vegán. Ezt a tényt a hadsereg sem hagyja figyelmen kívül.

Izraelben az utóbbi években egyre többen térnek át a vegán étrendre, tehát nem fogyasztanak húst, tejterméket, tojást és mézet, illetve nem viselnek állati eredetű alapanyagból készített ruházatot. A zsidó állam lakosságának csaknem 5%-a vallja magát vegánnak, ez ma a világon a legmagasabb arány. A veganizmus különösen elterjedt a szekuláris fiatalok körében, s így Tel-Aviv ma már igazi vegán központnak mondható: szinte minden sarkon áll egy vegán étterem, és a legtöbb vendéglátóipari egység ajánl vegán fogásokat. Egyes vélemények szerint a fordulópont 2012-ben következett be, amikor a neves állatjogi aktivista, Gary Yourofsky Izraelbe látogatott. Héber felirattal ellátott videóit több mint egymillióan nézték meg a YouTube-on. Azóta Izraelben is jelentős állatvédelmi kampány folyik, kezdve a televízióban sugárzott reklámoktól a buszok oldalán elhelyezett plakátokon át az élő performanszokig.

Természetesen a vegán fiatalok is bevonulnak a hadseregbe. A vegán katonák összefogásának köszönhetően a Cáhál egyre inkább figyelembe veszi speciális igényeiket. „Az egyenlő lehetőségekért küzdünk. Azért, hogy a vegán katonákat is megbecsüljék, és ők is képesek legyenek a lehető legjobban szolgálni a hazájukat” – mondta Omer Juvál tartalékos őrnagy, a vegán küzdelem vezetője.

A megoldást Ávi Hárel ezredesnek, a hadsereg élelmezési parancsnokának kellett megtalálnia. Olyan menü összeállítása volt a cél, mely megfelelően táplálja a katonákat, ám nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt. Az új ételsort idén februárban vezették be. A reggeli elsősorban szezámmagkrémet, dióféléket és szárított gyümölcsöket tartalmaz, az ebéd pedig főleg szójakészítményeket.

A bevonulók ma már választhatnak műbőr bakancsot és gyapjúmentes sapkát, így azzal a tudattal indulhatnak bevetésre, hogy nem okozták kárt, vagy szenvedést más élőlénynek. Hogy a csatában mi történik, az már más lapra tartozik…

A vegán elvek – ha nem is a maguk teljességében – sok mindenkihez eljutottak az izraeli társadalomban. Benjámin Netánjáhu például bevezette a családja és a rezidenciáját védő egység tagjai számára a „húsmentes hétfőket”. A kormányfő elmondta, hogy újabban ő is sokat foglalkozik a témával. „Megértettem, hogy az állatok sokkal fejlettebb tudattal rendelkeznek, mint azt korábban gondoltuk. Ez nyugtalanító érzés, ezért most már kétszer is meggondolom, hogy egyek-e húst” – mondta.

zsido.com

 

Forrás: The Atlantic

 

Megszakítás