Vannak-e idegenszívű magyar zsidók? – Interjú Oberlander Báruch rabbival

Az elmúlt hónapokban ismét izzanak az indulatok a Chábád körül, támadják túlterjeszkedéssel, virulensséggel, és visszatérő vádpontként azzal, hogy a Chábád haszidizmusa idegen a magyar zsidóság hagyományaitól. Azonban – bár Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közösségében élünk – itt mindenki ismer mindenkit, és szinte lehetetlen úgy mozogni a mai magyar zsidó életben, hogy kikerüljük a Chábád mozgalmat, vagy az ennek szellemében működő EMIH-et.

A vádak tisztázása érdekében az otthonában kerestem fel Oberlander Báruch rabbit, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjét és a Magyarországi Chábád mozgalom alapítóját, aki éppen egy bonyolult kósersági ügy megoldásán fáradozott. Hatalmas könyvtárának kötetei között cikázva hol angolul, hol héberül, hol jiddisül telefonált, majd egy nagyméretű fóliáns egyik sorára bökve diadalmasan felkiáltott magyarul: ez a megoldás!

DSCF0009

 

Isten bocsássa meg, ha nem vagyok igazi magyar zsidó

Talán udvariatlan lesz az első kérdésem, de jobb ezt mindjárt tisztázni: ön magyar?

Semmi probléma, lehet beszélni arról is, hogy magyar zsidó vagyok-e, esetleg litván, orosz, vagy marokkói zsidó. Azon túl, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot a szüleim jogán, engem nagyon érdekel a családfakutatás, mindenféle iratokat összegyűjtöttem ezzel kapcsolatban. Van egy 1939-ben kelt bizonyítványom a nagyapámtól – ekkortájt kellett mindenkinek bizonyítania a magyar állampolgárságát – a Magyar Királyi Belügyminisztérium adta ki, és igazolja, hogy az újpesti születésű Oberlander Lázár [1901–1999] újpesti lakos magyar állampolgár. Az ő dédnagyapja, Oberlander József, aki élete végén gyöngyösmelléki rabbi volt (meghalt 1855), kb. 1806-ban született Tapolcán, már a szülei is Magyarországon éltek, a felmenőik valószínűleg Morvaországból jöttek át a XVIII. században. Másrészről dédnagyanyám, Grünwald Miriam, 1859-ben született Csornán, szülei, nagyszülei, itt születtek Magyarországon. A 20. század elején dédanyám két testvére volt a két leghíresebb ortodox rabbi Magyarországon, Grünwald Mózes (1853–1910) huszti főrabbi és Grünwald Dávid (1867–1928) szatmárnémeti főrabbi. Amit én tanultam gyerekként, az az autentikus, folytonos, magyar gyökerekkel rendelkező zsidóság, hiszen a pápai haszid közösség innen menekült el a háború után, és ugyanazt az életet építették fel Williamsburg, Brooklynban, amit itthon romba döntött a holokauszt. Ha valaki így nem igazi magyar zsidó, akkor Isten bocsássa meg nekem, én most mit tehetek?


boruch 6


Ön tehát tisztázta magát a „vádak” alól – de mi a helyzet az ön által képviselt Chábád mozgalommal, ami – lévén Fehéroroszországból indult – idegen Magyarországon.

Azért, mert nem Magyarországról indult, a Chábád nem volt idegen itt. Ha az ember előveszi az előbb említett Grünwald Mózes rabbi Árugát Háboszem című könyveit, akkor észreveszi, hogy nagyon gyakran idézi a Tánját, ami a Chábád haszidizmus alapkönyve. A II. világháború előtt nem sokkal meg is jelent reprint kiadásban itt Magyarországon (Munkács 1943), mert volt rá kereslet. Akármelyik oldalról nézzük, nem látom, hogy mi az alapja ennek az egész Jobbikos szellemiségű támadásnak, hogy idegenek vagyunk Magyarországon.

 

Az asszimiláció Auschwitz-cal megbukott

Vannak olyan Chábád szokások is, például az imarendben, ami valóban kicsit szokatlan az askenáz rítus szerint imádkozó magyar zsidóknak. A nagymamám, aki echte pesti zsidó, gyakran csodálkozik rá értetlenkedve ilyenekre.

Amit a Chábád csinál Magyarországon az autentikus vallásos zsidóság. Szombattartás, a kóserság, mikve, zsidó nevelés, mi ebből az idegen? Tényleg azért, mert 50 éven keresztül sajnos nem lehetett ilyesmit csinálni, akkor most hirtelen idegen mindez?

A neológ zsinagógákban imádkozó idős zsidók nagyrészt Kárpátaljáról jöttek, és még a mai napig sem tudták megszokni, ahogy a kádist kell mondani itt. Amikor süvét ültem Mendel fiam után, eljött az egyik neológ zsinagóga közössége, és velem akartak imádkozni a lakásban. Mondtam nekik, hogy mi feltétlenül mondunk vöjácmách purkáné vijkárév mösiché („hozza közelebb a megváltást, és gyorsítsa a Messiás eljövetelét”), mire nagyon megörültek az idősebbek, hogy ők azt régen így szokták mondani, csak a zsinagógában nem engedik… Hirtelen, amikor a háború után sokan feljöttek Pestre, akkor mindenkire „rákényszerítették” az askenáz rítust, holott a szülők, nagyszülők, dédszülők haszid rítus szerint imádkoztak eredetileg. Akkor most ki itt az idegen? Az ortodox, a neológ, vagy a haszid zsidó?

boruch 3

 

Mégis megváltozott az ön által vezetett Vasvári Pál utcai zsinagógában használt nuszách (rítus, imarend – a szerk.) …

A közösség tagjait kell megkérdezni, hogy mi a nuszách a zsinagógában és az megfelel-e nekik. Vagy máshonnan fognak diktálni egy helyi közösségnek és rájuk kényszerítik, hogy mi legyen a nuszáchjuk? Birtokomban van a Budapesti Talmud Egylet Vasvári Pál utcai zsinagógájának 1875-es német nyelvű és az 1898-os magyar nyelvű alapszabályának másolata, amiben nincs szó nuszáchról, így nem lehet tudni, mi volt az eredeti rítus. Ennek több oka lehet, akkoriban alakult Pesten a vallásos zsidóság, így lehet, hogy mindenki imádkozott azt, amit hozott magával, vagy pedig nem tartották érdemesnek korlátozni a különböző rítusok használatát. Az ottlétem első éveiben, egy közgyűlésen – ez jegyzőkönyvben is rögzítve van –, a közösség legrégebbi tagjai, Rudas Ferenc és Besnyő Miklós kifejezetten említik, hogy nincsenek olyan eltérések, amik bárkit zavarnának.

Az pedig tény, hogy ha valaki tett valamit Magyarországon a nuszách askenáz (askenáz rítus) megőrzéséért, az a Chábád, mert mi adtunk ki 1996-ban egy nuszách askenáz imakönyvet, a Sámuel imája – Zsidó imakönyvet, modern fordítással. Már több mint 10.000 példányban fogyott el, gyakorlatilag minden zsinagógában meg lehet találni. Nincs kizárva, hogy a jövőben ki fogunk adni még egy imakönyvet, ami a másik, Magyarországon régen használt, haszid rítust fogja követni.

 

 Zsidóságból csak egy van

Tehát akkor autentikus vagy nem autentikus a Chábád szokásrendszere Magyarországon?

Más vallásfilozófiáról, más zsidóságról, más Tóráról van szó? A történelmet nem szabad meghamisítani és Magyarországon a zsidókra is a sokszínűség volt a jellemző, ami gazdagítja a hagyományt. Az egypárti uralom, az egyformaság kikényszerítése, csak a múlt rendszerben volt szokás. Mindenki kövesse a saját szokását, ami tetszik neki, ez így szép, így jó. Ennek a kérdésnek az a lényege, hogy létezik-e kétfajta zsidóság: a neológ-fajta zsidóság, és az, amit a Chábád képvisel. Áldott emlékű Schweitzer József professzor, aki gyakran tanácskozott velem vallási kérdésekben, például nem gondolta azt, hogy kétféle zsidóságról beszélünk. A szintén nemrégiben elhunyt Domán István neológ főrabbi minden egyes könyvét dedikálva ajándékozta nekem, mert úgy vélte, hogy azt az autentikus zsidóságot képviselem, amit ő ismert és ő sem tudott arról, hogy itt egy másik zsidóságról lenne szó. Vagy vegyük bármelyik rabbit, aki barátsággal felhív engem és beszélgetünk, vitatkozunk, megbeszéljük a dolgokat. A neológia – és ezt nem én találtam ki, hanem Komlós Aladár írja (Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a Holokausztig 126–131. old.) – soha nem állt elő új vallásfilozófiával vagy vallási tételekkel. Volt egy elképzelésük az asszimilációról, hogy alkalmazkodni kell, „Mózes hitű magyarként” a rabbinak úgy kell öltözni, hogy hasonlítson más egyházi figurákhoz, a zsinagógát át kell alakítani, de nem egy másik vallásfilozófiáról van szó, nem lehet beszélni kétfajta zsidóságról. Annál is inkább, mert sajnos Auschwitz-cal megbukott ez a fajta vallási asszimilációs törekvés. Kiderült, hogy hiába próbáljuk ilyen-olyan furcsa ruhába öltöztetni a zsidóságot, nem jutunk előre, vagy van zsidóság vagy nincs zsidóság. Nem lehet most hirtelen vallásháborút indítani a kétfajta zsidóságról.

DSCF0007

 

Ki az, aki nem tud betérni a magyar zsidóságba?

Mégis, ki volt előbb? Melyik irányzatnak nyúlnak mélyebbre a gyökerei?

Milyen régi a neológia, 150 éves? Morvaországból és Németországból átvett hagyományokon alapszik, mert ott az asszimiláció korábban kezdődött. A neológ Rabbiképző Intézet első rektora, Bloch Mózes rabbi (1815–1909) nem is tudott magyarul. Kaufmann Dávid (1852–1899), aki a Rabbiképző rendes tanára volt, szintén Morvaországból került ide, hosszú éveken keresztül nem tudott magyarul megszólalni (Schmelczer Hermann rabbi közlése alapján). Akkor most a 3400 éves zsidósághoz képest a 150 éves neológ zsidóság a valódi magyar zsidóság, és nem az, ami előtte ezer éven keresztül volt itt? Ha egy másik fajta vallási felfogásról van szó, akkor a neológia kizárja magát és mondhatnánk, hogy nem magyar irányzat, de ez nevetséges lenne. Az is furcsa, hogy miközben az „eredeti” neológ zsidóságot véli valakik fenntartani, közben nincs problémájuk azzal, hogy egy reform „rabbit” alkalmaznak főállásban. Ezek szerint csak a vallásos zsidóság idegen itt?

Másrészről – remélem, ezen senki nem bántódik majd meg – a 90-es évek közepén a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával beszélgettem arról, hogy a régi neológ intézményrendszerből sok minden nem maradt meg, nincs olyan szintű rabbiképzés, mint amilyen a háború előtt volt, nincs az a tudás, nincs neológ sakter vagy mohel, és így tovább, viszont pont a neológ betérést fenntartják. Mire azt mondta, erre van belső igény, akár a Mazsihisz vezetői között, ezt nem lehet leállítani. Ezért kérdezem én, a sok neológ betért „eredeti” magyar-zsidó? Ha a nem-zsidó képes betérni és onnantól kezdve „igazi” magyar-zsidó lesz, akkor 26 év után nem „térhetne be” a Chábád is, hogy igazi magyar zsidóság legyen belőle? … Mindez természetesen szarkazmus, a valódi kérdés az, hogy mi a legfontosabb? Ne versenyezzünk a Jobbikkal, ezt az eredeti magyar vagy nem eredeti magyar szöveget ők jobban tudják előadni. A zsidóságban nincs eredeti magyar vagy nem eredeti magyar, a zsidóságban eredeti zsidó van. A több mint háromezer éves zsidóságból csak egy van, és Magyarországon is csak egy van: van, aki jobban ragaszkodik hozzá, van, aki kevésbé, de nem lehet csinálni belőle két zsidóságot.

A magyar zsidóságot mégis megpróbálják sokan a neológiával azonosítani, talán azért, mert napjainkban számbeli fölényben vannak más irányzatokkal szemben.

Ez egy másik fontos szempont. Ezekben a támadásokban próbálják úgy beállítani, mintha a magyar zsidóság elsősorban neológ, de ha már ortodox, akkor csak askenáz és nem haszid. Mindkét állítás tévedés. Egyrészt a magyar zsidóság nagyobb része nem volt neológ eredetileg. Ha megnézzük, hány hitközség nem csatlakozott a neológiához az 1868-as első nagy kongresszus után, akkor rögtön látjuk, hogy nem volt a neológia többségben Magyarországon, 55 százalékuk ortodox hitközség volt, és nagyjából százezerrel több tagja volt az ortodox hitközségeknek, mint a neológoknak. Nézzük meg a két világháború között a legnagyobb jesivákat: akár a sátoraljaújhelyiről beszélünk, akár a pápairól, galántairól, haszid beállítottságúak volt. Ha azt nézzük, hogy hol voltak haszidok, látjuk, hogy, nem csak Kárpátalján, Máramarosszigeten és Szabolcs környéken, hanem sokfelé az országban. Nagyon komoly haszid közösség volt például Pápán, én ebben nőttem fel, ezt ismerem első kézből. Mesterem, Grünwald József rabbi (1905–1984) ott vezetett haszid hitközséget a háború előtt, és aztán Williamsburg, Brooklynban a háború után.

Mindeközben állítólag volt rá példa, hogy nem temethetett el valakit az ortodox temetőben, mert oda csak ortodox rabbik temethetnek. A neológoknak nem elég magyar, az ortodoxoknak nem elég ortodox?

Erre a történetre nem emlékszem, de ha már temetés és ortodoxia: amikor szegény fiam elhunyt és az itteni ortodox temetőben akartam eltemetni, az volt a kérésem, hogy a két nagybátyám mellé kerülhessen, ők ugyanis itt nyugszanak. A Pakson született apai nagymamám két testvére, az egyik Ausch Ámrám rabbi, Szatmárnémetiben élt és híres hászid és kabbalista volt (meghalt 1943) és öccse Ausch József (meghalt 1956), aki Pakson az ortodox hitközség valamelyik vezetője volt. Látja, nekem, az „idegen”, „orosz”, „litván”, „marokkói”, akármilyen zsidónak véletlenül volt itt két nagybátyám eltemetve, akik történetesen Szatmárnémetiben és Pakson éltek. Mivel mellettük nem volt hely, de szerettem volna, hogy a családhoz közel legyen eltemetve a fiam, ugyanabban a sorban van a sírja, a lehető legközelebb hozzájuk.

allampolgarsag

 

A Chábáddal mindenkinek van kapcsolata

Mit gondol, mi áll az elmúlt hónapok intenzív Chábád-ellenessége mögött?

A mostani támadásoknak az aktualitását a Mazsihiszben tartott választások adták: akármilyen furcsán hangzik, a két legesélyesebb jelölt azzal akarta lejáratni az ellenfelét, hogy az túl közel van a Chábádhoz. Ezek az érvek a közgyűlés belső használatára voltak kitalálva, hogy eltántorítsák a másik jelölttől a szavazókat. Nem szeretnék állást foglalni a Mazsihisz elnökválasztásáról, főleg azért, mert egy világi bürokratikus vezetésről van szó. A valóság az, hogy mindkét jelöltnek igaza van abban, hogy a másik jó baráti kapcsolatban áll a Chábáddal. Heisler András nagyon jó barátom, és az is igaz, hogy vele és a korábbi Mazsihisz vezetőkkel is együttműködtünk sok mindenben. De az is igaz, hogy Horovitz Tamás szintén jóban van velünk, sok mindent csináltunk közösen. Mindkét „vád” igaz, alá tudom írni.

Annak ellenére, hogy azt mondja, a Chabaddal kapcsolatos polémia egy belső vita, abban a pillanatban, ahogy kivitték a nyilvánosság elé, mindenki számára ismertté vált. Heisler András egyenesen azt írt a Népszabadság 2015. április 8-i számában, hogy elődjének „csak a magyar neológiától idegen Chabad mozgalom térnyerését és a volt transzvesztita ámokfutását köszönhetjük”. Ez már nem belső ügy.

Egyetértek azzal, hogy semmi értelme nincs lejárató nyilatkozatokat tenni a Népszabadságban, vagy az interneten, amikor belső vitáról van szó. Azt akarod, hogy a képviselők szavazzanak rád, akkor beszélj hozzájuk, de a nyilvánosságot minek bevonni?! Főleg, hogy a külvilág, a közösségben nem aktív magyar zsidók, vagy a nem-zsidó magyarok nem is értik, miért fontos, hogy egy zsidó magyar-e vagy sem, egyáltalán mit jelent, hogy egy közösség, amelyik itt működik 26 éve, a tagjai magyarok, de mégse magyar. Ebből csak azt látni, hogy a zsidók vitatkoznak értelmetlenül.

boruch 2

Egy másik „vádpont” a képek használata. Az jelent meg az Új Életben (2015. április 1. 6. oldal), hogy a lubavicsiaknál embert ábrázoló képek vannak a falon, „teljesen érthetetlen volt számomra, hogy bár az általam ismert ortodox szokások tiltották emberek, vezetők képi megjelenítését, még a lubavicsi rabbi szobafalát is több helyen díszítette a lubavicsi rebbe portréja”.

A kép kérdés két dolog kapcsán merült fel a közelmúltban, az egyik az említett cikk, a másik a MAZSIHISZ 1%-os kampánya. Tessék bemenni a Kazinczy utcai ortodox hitközségi irodába, a fal tele van különböző rabbik képeivel. Vagy bármelyik ortodox rabbinak a házába, és látni fog a falon képeket. Ez a hagyomány, amit egyáltalán nem tilt a háláchá, sem az általam ismert magyar ortodox szokások. Lehet, hogy nem az eredeti, autentikus magyar ortodoxia hagyományait vizsgálta a szerző. Másrészt ezekre a hagyományokra utalt Frölich Róbert neológ főrabbi is egyik írásában, amikor megtámadták az 1%-os kampányukat, amiért képeket állítottak ki a Dohány utcai zsinagóga elé – megjegyzem, azzal a kampánnyal nem ez volt szerintem a gond –, és hivatkozik arra, hogy lubavicsi otthonokban ott a Rebbe képe, vagy a marokkóiaknál a Baba Szálié. Az elfogadott halachikus vélemény az, hogy csak a háromdimenziós képek tilosak, minden más, – persze a tárgyuktól függően – festmény vagy fénykép kirakható minden gond nélkül (lásd részletesen Minhág Ávoténi böjádénu – Sonot 24. fejezet).

Ön szerint akkor mi volt a gond ezzel a kampánnyal?

Ha büszkélkedni akar egy „ősrégi”, eredeti magyar hitközség a zsidóság nagyjaival, akkor mutasson be legalább egy rabbit, például Löw Immánuelt, vagy egy olyan embert, aki büszke volt erre a híres magyar zsidóságra, kapedlivel járt és szakálla is volt, de rabbi képből egy darab nincs. Ellenben ott van Radnóti Miklós, mint a neológ hagyományokat őrző zsidóság képviselője? Radnóti nagy költő és egy korszak szimbóluma – de egyben olyan ember, aki teljes erővel és meggyőződéssel eltávolodott a zsidóságtól. Túlélők beszámolója szerint még a halála előtti napokban is fehér szalaggal járt, és úgy érezte, hogy neki nem ott van a helye a többi zsidó között. Tényleg Radnóti Miklóst tesszük a fiatalok elé, hogy vegyék őt példaképnek a zsidó identitásukhoz? Ha valaminek, akkor az asszimilációs törekvések kudarcának a szimbóluma ő. A felesége az élete végéig nem engedte meg, hogy zsidó kiadványban jelenjen meg műve. Nem vagyok képes megérteni, milyen megfontolás áll amögött, hogy ezzel büszkélkednek.

vasvari_obi

 

Összességében mit gondol a Chábád elleni lejáratókampányról?

Híve vagyok a nyílt beszédnek, hisz az a legrosszabb, amikor csak a hátam mögött mondanak dolgokat, ezért örülök, amikor elmondják az emberek a véleményüket, csak annak nem örülök, amikor olyan hangzik el, aminek semmi alapja nincs. Ahogy említettem, továbbra is mindenkivel tartom a kapcsolatot, a magyar zsidó közélet sok szereplőjét nevezhetem barátomnak, mindenkinek segítek, aki hozzám fordul. Annak is, aki csak titokban telefonál nekem és kér segítséget, és annak is, aki nyíltan is felvállalja ezt, továbbra is rendelkezésre állok minden zsidónak. Ez általában a Chabad hozzáállása is egyébként. Szerintem egy zsidóság, egy zsidó nép van: mindenkinek a szolgálatára állunk, és Isten segítségével itt leszünk, amíg el nem érkezik a megváltás.

 

Steiner Zsófia

  • Küldés emailben