A technikai újításokra a háláchá szempontjából általában úgy szoktunk gondolni, mint olyan problémakörre, mely újabb és újabb kérdéseket vet fel a zsidó élettel kapcsolatban. Azonban az 1976 óta működő Comet Intézetben ez fordítva van: a technikát állítják a háláchá szolgálatába. A Comet Intézet egy olyan non-profit kutatóközpont, melynek célja, hogy a háláchát és a modern életet a lehető legnagyobb mértékben összeegyeztethetővé tegye. 

A Comet intézet

Az intézményt Jiszráel Rosen rabbi alapította. Bár a Comet Intézet – a név a Civtéj Mádá veTorá – A tudomány és a Tóra csapatai – kifejezés rövidítése, és azt is jelenti: csomópont – alapvetően a modern ortodoxiához kötődik, számos vezető háredi háláchikus autoritástól kapott ösztönzést, többek között a néha Slomó Zálmán Auerbach rabbitól, illetve a szombati törvényeket összefoglaló, négykötetes munkájáról ismert Jehosua Neuwirth rabbitól.

A szervezet munkatársai arra keresnek praktikus meg­oldásokat, hogy hogyan lehet a modern technika vívmányait a hagyományok megőrzésével használhatóvá tenni szombaton és ünnepnapokon. Ezeket többek közt vallásos zsidó otthonokban, valamint különböző te­rületeken: egészségügyi intézményekben, agrár- és ipa­ri létesítményekben, valamint biztonsági szerveknél (pl. rendőrség, hadsereg) és a repülőtéren is alkalmazzák a szombatszegés elkerülésére, illetve, ahogy látni fog­juk, bizonyos speciális esetekben, annak csökkentésére.

Az indirekt tettek tétele

A Comet Intézet által kifejlesztett eszközök legnagyobb része a grámá, az indirekt tettek tételén alapul: ez egy olyan történést jelöl, amit valami más okozott, de a kimenetele nem volt előre megjósolható. A Misna (Sábát 120a.) arról beszél, hogy ha szombaton tűz üt ki, mely nem fenyeget halálos veszéllyel, akkor „az edényeket elválaszthatjuk egy vízzel telített, vagy üres elválasztó akadállyal, hogy a lángok ne terjedjenek tovább.” Vagyis: megengedett, hogy edényeket megtöltsünk vízzel, és a tűz útjába helyezzük – ha a forróság szétrobbantja az edényeket, a víz eloltja a tüzet; vagy körbelocsolhatunk egy bozóttüzet, akkor is, ha az nem fenyeget halálos veszéllyel, hogy amikor a tűz eléri a kilocsolt vizet, kialudjon. A tűz mindkét példában a mi tetteink indirekt eredményeként alszik ki. Ezt a véleményt támasztja alá a Sulchán Áruch is (Orách Chájim 334:22.). A Römá (a krakkói Mose Isserles rabbi) azonban azt mondja, hogy csak akkor alkalmazhatjuk a grámá adta könnyítést, ha jelentős mértékű anyagi kár fenyeget. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a jelentős mértékű anyagi kár igazán nagy szükséget is jelenthet. Napjaink rabbijai egyetértenek abban, hogy az egészségügyi vagy biztonsági szükségletek kellőképpen megalapozott indokot jelentenek a grámá elvén működő eszközök használatára. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a kezdeményező műveletnek, vagyis annak, amit mi csinálunk, a szombat szempontjából jelentéktelennek kell lennie. Nem járhat azonnali, direkt hatással, és szükség van egy indirekt faktorra is, melyet még a sábát bejövetele előtt előkészítettünk, illetve ami automatikusan, önmagától következik be.

Ezen az elven alapulnak különböző sábáti kapcsolók, részben otthoni, részben intézményi használatra. Előbbire példa az a villanykapcsoló, melynek elektromos rendszere rendszeresen bocsát ki elektromos impulzust. Ha azt érzékeli, hogy akadályba ütközik (mert eltoltuk a beépített műanyag lapocskát), akkor a lámpa felkapcsol. Ez azonban nem a kapcsolót elmozdító személy kattintásának közvetlen következménye, csupán indirekt módon következik be a lámpa felkapcsolódása. Az alkotók azt is megoldották, hogy az elektromos impulzus kibocsátása soha ne követhesse azonnal a kapcsoló állásának megváltoztatását. Más, a grámá tételén alapuló eszközök egy meghatározott idő után lekapcsolnak – ez akkor alkalmazható, ha tudható, hogy körülbelül meddig lesz szükség az eszközre – példa erre az audioszkóp, vagyis a fül vizsgálatára való, elemlámpával felszerelt eszköz. Ugyanígy léteznek olyan grámá-kapcsolók, melyek események sorozatát indítják be, a kapcsoló megnyomása elindít egy ciklust, például kinyílik az elektromos ajtó, majd egy előre meghatározott időtartam után automatikusan becsukódik.

Biztonságtechnika és orvostudomány

Mind az egészségügyben, mind pedig biztonsági szerveknél, vagy otthonokban, időseket ápoló intézmények­ben, stb. nagyon hasznos az a konnektordugó, melyhez bármely elektromos eszköz csatlakoztatható, és ezáltal úgy lehet a létszükségletet jelentő elektromos eszközöket használni, hogy azzal nem szegünk szombatot.

Egy másik használatos elv szintén a Misnából származik: míg az állandóan megmaradó írás tórai tilalom alá esik, addig a csak időszakosan nyomot hagyó írást csupán a rabbik tiltották meg, utóbbi tehát kisebb mértékű szombatszegést jelent. Ezért alkotta meg a Comet Intézet a sáb-et nevű, eltűnő tintát tartalmazó tollat, mellyel például egészségügyi dolgozók, biztonsági szakemberek készíthetik el szükséges feljegyzéseiket szombaton, majd az ünnep kimenetelével rögzíthetik az információt más módon, majd a sáb-ettel írt szöveg néhány napon belül eltűnik.

Az ünnepnapok megoldásai

A Chágáz nevű eszközt kifejezetten ünnepnapokra fejlesztették ki, amikor megengedett a főzés, előző nap meggyújtott tűzről pedig vehetünk lángot a gázégő meggyújtásához, azonban nem megengedett, hogy el is zárjuk a gázt (kioltva ezzel az égő lángot). A Chágáz rugóval működő szerkezet, melyet a gáz begyújtása előtt kell felhúzni. Amikor lejár, a kis kallantyú elzárja a gáz útját, és ezáltal elalszik a tűz, nem fogy a kelleténél több gáz.

A Comet Intézet fejlesztette ki az 1979-80-es smitá (hetedik) évre a Smiton elnevezésű ekét, mellyel a grámá fent leírt mechanizmusát használva szántható fel a föld. A következő smitá évben ennek továbbfejlesztett változatát alkalmazták. Mivel az eszköz csak a heter mechirá nevű, sokak által megkérdőjelezett könnyítést alkalmazó földeken használható, nemigen terjedt el, és akkor is csak olyan helyeken használják, ahol lehetetlen nem-zsidót találni a feladat elvégzésére.

Kényelem és háláchá az otthonunkban

Az intézet az otthonok számára is kínál kényelmi megoldásokat. A fentebb említett grámá kapcsolón kívül igen ötletes megoldás a szombati világítás szempontjából az Or-li nevű lámpa, melynek alacsony energiafelhasználású LED-fénye egy kis műanyag lapocskával eltakarható, így anélkül csinálhatunk fényt, vagy sötétet, hogy szombaton nem megengedett tevékenységet végeznénk. Néha az is előfordulhat, hogy egy nőnek nincs lehetősége a szombat bejövetelét megelőzően gyertyát gyújtani – például egy szállodában, vagy kórházban. A Comet Intézet erre a helyzetre is kínál megoldást: pici, hagyományos izzókat tartalmazó, speciális kialakítású, elemmel működő lámpásokat.

Bár az intézet fő profilja az egyes eszközök szombati és ünnepnapi használatának lehetővé tétele, egyéb esetekre is nyújtanak háláchikus megoldásokat. Ilyen pl. a kerámiatűzhely, mely anyaga miatt nem kóserolható. A Comet Intézet honlapja részletesen ismerteti a probléma megoldását, melynek segítségével mégis használhatóvá válhat a kerámiatűzhely tejesre, húsosra, sőt peszáchra is. Ugyanígy részletes elemzést olvashatunk a hűtőszekrény működéséről, és arról, hogy mely feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy szombaton és ünnepnapon nyugodtan használhassuk a szerkezetet.

Biztonság mindenekfelett

Izraelben különlegesen nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Érzékeny és sokak által látogatott helyekre különösen igaz ez, a Siratófal pedig egyértelműen a legveszélyeztetettebb és ezáltal a leginkább őrzött helyszínek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy szombaton és ünnepnapon is folyamatos az ellenőrzés, és át kell haladni az elek­tronikus ellenőrzőkapu alatt, mely – ha a belépőnél fémet érzékel –, hangjelzést ad. Ez a szombat megszentségtelenítését jelentené azon vallásos zsidók számára, akik fémcsatos övet, vagy fémdíszekkel ellátott táleszt (imaleplet) viselnek. Ezért fejlesztette ki a Comet Intézet a szombati beléptetőkaput, mely többek közt a Siratófal és az ország egyik legnagyobb kórházának bejáratánál is működik. A kapu jelzőrendszere folyamatosan bocsát ki áramot. Fém hatására az áramszint megemelkedik, de nem jön létre, illetve nem záródik semmiféle elektromos áramkör. A belépőket egy kis tábla tudósítja erről. Ugyanezen az elven működik az intézet kézi fémdetektora is, melyet számos helyen, zsinagógákban és különböző közterületeken használnak szombaton.

biztonsági ellenőrzés a Sirafófalnál

 

 

A cikk az Egység magazin 90. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

 

Megszakítás