Gyermekvédelmi szakellátás Ukrajnában

 

A Transznacionális Együttműködések program keretében időről-időre kitekintünk határainkon túlra és megvizsgáljuk, hogy partnereink hazájában milyen sajátos módon jelennek meg a projekt során felvetett témák. Ezúttal a gyermekvédelmi szakellátás nemzetközi elvi és jogi keretei után ismerkedjünk meg az ukrán helyzettel.

A Hopes and Homes for Children nemzetközi szervezet 1998 óta tevékenykedik Ukrajnában, ahol Európa egyik legnagyobb intézményi hálózata működik a gyermekvédelem terén. 663 árvaházban közel 100 000 gyermekről gondoskodnak az állami szervek.

               Egy, a fenti szervezet által végzett 2016-os vizsgálata megállapította, hogy a szovjet típusú, árvaházszerű gyermekotthonokban élő gyerekek legtöbbje valójában nem tekinthető árvának. A szervezet az ukrán gyermekvédelmi szakellátást vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a gyerekek városnyi intézményekben, a társadalomtól elszigetelten, elzártan élnek önkényesen kidolgozott házirendek és személytelen rutinok szerint. Az intézményekbe utalás aránya a hatósági intézkedések között nagyon magas olyan esetekben is, amikor egyáltalán nem ez a legcélravezetőbb megoldás, sőt kifejezetten ellentétes a nemzetközi ajánlásokkal (például szegénység, fogyatékosság esetén). Nincs valódi megújulás, csak látszatintézkedéseket hajtanak végre, részben azért, mert a rendszerben dolgozó 68 000 alkalmazott megélhetését sok esetben előbbre valónak tartják a gyerekek érdekeinél. Magas szintű politikai támogatottságuknak hála ezek az intézmények szilárdan ellenállnak a 2001 óta bevezetett reformoknak annak ellenére, hogy működésük kifejezetten káros a gyerekekre.[1]

A Hopes and Homes célja, hogy a gyerekek eleve elkerüljék az intézményi környezetet, ha erre lehetőség van. Ennek érdekében család-típusú intézményeket hoznak létre és intenzív családsegítő tevékenységet folytatnak. Napközbeni ellátási központokat, vészhelyzeti központokat, az anyák és gyermekeik számára átmeneti otthonokat és közösségi központokat alapítottak szerte Ukrajnában. Speciális tréning programok révén, az ukrán kormánnyal szorosan együttműködve, az elmúlt évek alatt több, mint 4700 szakembert és önkéntest igyekeztek a nemzetközileg elfogadott sztenderdek felé terelni.[2]

A 2016-os vizsgálat eredményei azonban rávilágítanak, hogy az ukrán gyermekvédelmi szakellátásban még mindig nem történt meg az a paradigmaváltás, melyet sokan már a 15 évvel korábbi, 42/2001-es számú ukrán elnöki rendelettől vártak. Ebben egy általános igényt fogalmaztak meg a rendszer felülvizsgálatára és hatékonyságának növelésére. Mindezt a meglévő intézmények megújítása, család-típusú gyermekotthonok létrehozása és a nevelőszülőség intézményének tökéletesítése révén kívánták elérni. Ez az új irány összhangban van a családban való megtartás, családgondozás elsődlegességét hangsúlyozó Európai Uniós normával is. Az esetleges kiemeléskor pedig a gyermek igényeit, személyiségét figyelembe vevő megoldásokra és családi típusú elhelyezésre kell törekedni.[3]

Az elmúlt közel 20 év tehát nem nélkülözi a változás iránti vágyat, ugyanakkor a megvalósulás terén még bőven akad tennivaló. A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusok és az ország nehéz helyzete viszont olyan váratlan nehézségeket hozott a gyermekvédelem terén is, melyekre nem lehetett felkészülni. Az Unicef adatai szerint Donbasz régióban a 2014 óta tartó harcok miatt 3,4 millió rászoruló van, melynek 60%-a nő vagy gyermek. Sokszor hétköznapi szükségleteik ellátása sem biztosított: folyamatos az ivóvíz- és élelmiszerhiány, magas a járványveszély, az állandó harcok miatt pedig testi épségük is veszélyben van azoknak, akik még nem hagyták el a térséget.[4]

Bízzunk benne, hogy a nemzetközi fegyveres konfliktusok hamarosan véget érnek és a gyermekvédelmi szakellátás rendszere is megújulva, humanitárius, a nemzetközi normának megfelelő elvi alapokon tud újraszerveződni.

 

 

Leichter Lilla

[1] http://www.csagyi.hu/hirek/item/1294-a-szovjet-idok-ota-nem-tortent-jelentos-valtozas-a-gyerekvedelemben-ukrajnaban

[2] https://www.hopeandhomes.org/poi/ukraine/

[3] Shpontak, Sabina: Paradigmaváltás és szociális szerepek az ukrán gyermekvédelmi rendszerben. (DE – Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, Szakdolgozat, 2012.)

[4] https://unicef.hu/kelet-ukrajnaban-a-gyermekek-elete-sokszor-egy-remalommal-er-fel/

Megszakítás