Változatlanul tart a boom az izraeli turizmusban

11 százalékkal több turista érkezett idén januárban Izraelbe, mint tavaly. A két évvel ezelőttihez képest 35 százalékos a növekedés.

Úgy tűnik, idén is folytatódik az a trend, miszerint egyre több turista érkezik a zsidó államba. A Jerusalem Post információi szerint idén januárban 11 százalékkal többen érkeztek Izraelbe, mint a tavalyi év első hónapjában.

A statisztikák szerint legmagasabb arányban a magukat keresztényeknek valló látogatók (61 százalék) érkezett az ország területére. A turisták 22 százaléka volt zsidó. Legtöbben az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból és Oroszországból utaztak Izraelbe.

A kiemelkedő növekedést Izrael turizmusért felelős minisztere is nagy sikernek nevezte. „Az elmúlt években tapasztalt növekedés a turisták számát illetően az izraeli turisztikai ágazat jó minőségét bizonyítja” – hangsúlyozta Yariv Levin. „Remélem és hiszem, hogy 2019-ben kitart ez a lendület” – jelentette ki.

Tavaly decemberben a londoni Euromoniter International is kiemelte a zsidó állam turisztikai vonzerejét, hozzátéve, hogy jelenleg Jeruzsálem az a város, amely irányába a leggyorsabb ütemben nő a turisztikai érdeklődés.

zsido.com

Kép forrása: Haaretz

  • Küldés emailben