Úgy tűnik, a 2006-ban, 108 éves korában elhunyt Jicchák Káduri, szfárádi kabalista rabbi megjövendölte a jelenlegi miniszterelnök, Binjámin Netánjáhu és a Kék-fehér Párt vezetője, Beni Ganz közötti politikai csatározást.

 

A híradások szerint a kabalista Náchálát Jicchák jesivában nemrégiben került elő Káduri rabbi könyve, mely az „És megesküdött Izsáknak” címet viseli, utalva saját nevére, a Jicchákra. „Az 5780-adik év, a kijavítások évének előestéjén hosszú ideig nem lesz kormányzat Izraelben, és a különböző táborok rengeteget fognak vitatkozni anélkül, hogy döntésre jutnának. És azután, ros hásánákor az égben fognak megmérkőzni, a szent oldal a gonosz oldala ellen, és az Örökkévaló és az Ő kísérői döntenek majd közöttük. Ez minden, amit mondhatok, és megesküdtem arra, hogy nem fedek fel további titkokat és rejtett dolgokat.”

A források szerint a könyvet Káduri rabbi még fiatal korában írta és rejtette el. A szöveg hivatkozik egy bizonyos Szászon Cháj Sosáni rabbi ősi könyvére is, melyben állítólag ezt írta: „Eljön majd az a nap, amikor két miniszter nyeri el a vezetőséget Izrael Földjén. Mindkettejüket Binjáminnak hívják, és egyikük sem tudja létrehozni kormányát, vagy királyságát. Tudjátok és értsétek, hogy azon a napon a Messiás király már az ajtóban áll, és az azt követő szombati napon eljön és felfedi magát. Értsétek ezt meg és emlékezzetek erre.”

A Náchálát Jicchák jesivát jelenleg Joszef Káduri rabbi, a fent említett Jicchák Káduri unokája vezeti jelenleg. Egyik segítője elmondta a forrásunkként szolgáló újságnak, hogy „A jesivában számos olyan kézirat van, melyek Kaduri rabbitól származnak, ezek tartalmazzák Isten nevét, és ezeket egy széfben tartjuk. Nemzedékről nemzedékre adják tovább őket, titokban, csakis a kabalisták között, és tilos a nyilvánosság elé tárni őket. A Szászon Cháj Sosáni rabbi tanításaira támaszkodó írásokban a megváltásról esik szó, és ezek az írások többek között azt is tárgyalják, hogy közvetlenül a messiás eljövetelét megelőző időszakban a politikusok nem tudnak majd kormányt alakítani. Vagyis az, ami megjelent [a hírekben], igen közel van ahhoz, ami valójában a kéziratokban szerepel, még akkor is, ha a megjelentetett szöveg nem pontos.”

Hasonlóképpen fogalmazott Káduri rabbi tanulótársa, Menáchem Menáse rabbi is, az Áhávát Chájim című könyv szerzője, aki szintén a fent említett Sosáni rabbira támaszkodva részletezte a Ki távo hetiszakaszt. Arról értekezett, hogy mi történik majd az idők végezetén, és hogyan viaskodik majd a többséget alkotó csőcselék a szombat kérdésével kapcsolatban. Kaduri rabbi idézett segítője azt is elmondta, hogy a szövegek nem említik speciálisan a jelenlegi választásokat, a szöveg arra vetítve is értelmezhető. Azt is megjegyezte, hogy a vallásos és nem-vallásos csoportok közti, nagy mértékű viaskodás bizonyosan a végső megváltás előtt következik be. Hozzátette: „A megváltás végső soron rajtunk, Izrael népén múlik. [Tőlünk függ, hogy] aktualizáljuk-e, vagy sem.”

Ez a jövendölés nem az egyetlen alkalom, amikor Kaduri rabbi a hírekbe került politikai állásfoglalásával kapcsolatban. A kilencvenes években az akkor kilencvenes éveit taposó rabbi csatlakozott a szfárádi vallásos Sász párt alapítójához, Ovádjá Joszef rabbi kampányához. A szavazók magukhoz csalogatása érdekében Kaduri rabbi „egészséget, védelmet és sikert” ígért annak, aki a Sász pártra szavazott, és ilyen feliratú amuletteket is osztogattak.

Netánjáhu születésnapja ugyanarra a napra esik, mint Kaduri rabbié esett. A jelenlegi miniszterelnök más nagy nevű rabbikkal, így például az áldott emlékű lubavicsi Rebbével is jó kapcsolatot ápolt, és a Rebbe támogatta politikai karrierjét. Erről itt olvashatnak az érdeklődők.

A képen Jicchák Káduri rabbi és Binjámin Netánjáhu 1997-ben. 

zsido.com

 

Forrás: JPost

Megszakítás