A temetőkkel foglalkozó rabbitestület tudatos és könyörtelen pusztításnak minősített egy zsidó temetőben zajló építkezést Lengyelországban.

A jasłoi zsidó temető területén egy utat kezdtek építeni tavaly és eddig legalább nyolc sírt pusztítottak el a rabbik szerint. Februárban felebeztek az illetékes hatóságnál az építkezés ellen – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében.  

A munkákat azonban nem függesztették fel, miközben újabb sírokat dúltak fel. A rabbitestület közölte, hogy a lengyel kulturális minisztériumban folyamatban van a védett zsidó temetők kijelölése. A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívüli óvatossággal kell eljárni a temetőket érintő határozatok, engedélyek kiadásánál. A jasłoi temető esetében a minisztérium figyelmeztetését figyelmen kívül hagyták – hangsúlyozza közleményében a zsidó testület. Még akkor is folytatták az útépítést, amikor sírokat már nem, de csontmaradványokat találtak – derül ki a cikkből. Soha nem fog kiderülni, mennyi emberi maradványt szállítottak el méltatlan körülmények között a temetőből.

A temetőt a XIX. században alapították, a II. világháború idején a nácik feldúlták, a területén pedig 2000 embert végeztek ki, nem csak zsidókat. A kommunista időkben a zsidók tiltakozása ellenére a területen egy állatorvosi klinikát is felépítettek.

Az a tény, hogy a temetőket megsemmisítették vagy beépítették a háborúban és a kommunista Lengyelországban, nem indokolja, hogy a demokratikus Lengyelország tovább folytassa ezt a hagyományt – hangsúlyozza a lengyel rabbitestület.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

Megszakítás