Küszöbön állnak az őszi ünnepek. Ami mindannyiunk számára számvetést jelent elsősorban, de a zsidó háziasszonyokra külön feladatot ró. A sok ünnepnap sok ünnepi étkezést jelent, össze kell állítani a menüt, be kell vásárolni, el kell készíteni az ételeket. Azt már az óvodás kisgyerekek is megtanulják, hogy ros hásánákor mézbe mártott almát eszünk, desszertnek pedig különféle mézes süteményeket kínálunk.
Elsőször is lássuk, milyen törvények vonatkoznak az ünnepi főzésre, ételekre? Ros hásáná kétnapos ünnep, a többi ünneptől eltérően nemcsak a diaszpórában, hanem Izraelben is. Mindkét napra két ünnepi étkezés (szeudá) esik, egy este és egy reggel. Kidust mondunk, vagyis áldást a borra, és kezet mosunk, majd a megfelelő áldás elmondása után fonott kalácsot (bárchesz, chálá) fogyasztunk. A két estén a kidus és a kézmosás között, a legtöbb más ünneptől eltérő módon, különböző szimbolikus ételeket eszünk, melyekről később lesz szó.
Az ünnepre néhány kivétellel ugyanazok a vallási törvények vonatkoznak, mint szombatra. A kivételek közé tartozik az, hogy közterületen vihetünk magunkkal bármit, az ünnep beállta előtt meggyújtott lángról szabad újabb lángot gyújtani az ünnep folyamán, illetve ennek nyomán szabad főzni. Emiatt sokan vagy nyitva hagynak egy kis lángot a gáztűzhelyen, vagy meggyújtanak egy két napig égő gyertyát az ünnep előtt, hogy később arról vehessenek lángot. Az ünnepnapokon csakis az adott napra főzhetünk, semmiképpen nem készíthetünk ételt az utána következő hétköznapra (ha marad, akkor természetesen meg lehet enni az ünnep után is az ételt). Villanytűzhelyt, villanysütőt, indukciós lapot stb. nem kapcsolhatunk be jom tovkor (ünnepnapon) sem, ahogyan ez szombaton is tilos.
Ünnepi ételek
Ros hásánától szimchát toráig (a Tóra örömünnepe), vagyis közell egy hónapon át szombaton és az ünnepnapokon szimbolikus étellel kezdjük a lakomáinkat. Az év közbeni hosszúkás fonott kalácsot kerekre font, többnyire mézzel, mazsolával édesített bárchesz váltja fel, jelezve, hogy szeretnénk, ha az évünk teljes, egész, kerek lenne. Az étkezések elején a bárcheszt nem a Szentély-beli áldozatokra emlékeztető sóba, hanem aranyló mézbe mártjuk, kifejezve ezzel, hogy szeretnénk, ha az előttünk álló év édes lenne, mint a méz. Ezeken a napokon sokan tartózkodnak a dió fogyasztásától, mivel a héber egoz (אגוז – dió) szó számértéke (a betűk által képviselt számok összege) egyenlő a chet (חט – bűn) szó számértékével (17). Ezzel a távolságtartással jelezzük, hogy ezeken a napokon különösképpen odafigyelünk a bűntől való távolmaradásra.
Az ünnepi asztal fontos kellékei a szimánim, a jelek. Olyan szimbolikus ételek ezek, melyeknek elfogyasztásával, illetve az utána mondott, „jehi rácon” („Legyen az az akarata”) kezdetű mondatokkal különböző kívánságainkat fejezzük ki az előttünk álló évvel kapcsolatban. A jelek családonként különböznek. Ami minden asztalon megtalálható, az az alma, a kerekre font kalács, valamint a méz. Az alábbiakban felsorolunk néhányat a leggyakoribb jelek közül.
A datolya (héberül: támár) elfogyasztása után arra kérjük Istent, hogy irtsa ki azokat, akik gyűlölnek minket. A gránátalmának (rimon) a hagyomány szerint 613 magja van, éppen annyi, ahány törvény és parancsolat található a Tórában. Arra kérjük az Örökkévalót, hogy szaporítsa meg érdemeinket, mint a gránátalma magjait. A „rubijá” egyesek szerint speciális babfajtát (black eyed pea), mások szerint répát jelent. Mivel a héber szóban is benne van a „sok, több” jelentésű gyök, és a répa jiddis megfelelője, a „meren” szintén magában hordozza a „több” szót, ezért sokan répát fogyasztanak, és ennél a jelnél is arra kérik Istent, hogy sokasítsa meg az érdemeinket. A póréhagyma (kárá) két szóra is emlékeztet, ezért a fogyasztásánál egyrészt azt kérjük az Örökkévalótól, hogy szüntesse meg a rossz ítéletünket, másrészt pedig azt, hogy olvassák fel előtte az érdemeinket. A tök (kárti) kapcsán gyűlölőink elpusztítását kérjük, a cékla (szilká, vagy szelek) után pedig azt, hogy ellenségeink és átkozóink tűnjenek el.
Az izraeli élelmiszer áruházak hűtőpultjaiból ros hásáná előtt fél bárányfejek és halfejek halmai néznek ránk. Sok asztalra kerülnek ezek az állatfejek megfőzve, hogy fogyasztásuk után kifejezhessük azt a kívánságunkat, hogy mi legyünk a fej (vagyis a vezető), nem pedig a farok (aki csak leghátul kullog). Végezetül hal is kerül az asztalra a jelek közé, hogy arra kérhessük Istent, hogy úgy szaporodjunk és sokasodjunk, mint a halak.
Sok helyen fogyasztanak új gyümölcsöt, olyat, amilyet a megelőző évben nem ettek, hogy erre mondhassák el a sehechejánu áldást, amit új, illetve az év során először tapasztalt dolgokra mondunk el. Vannak, akik a gránátalmát használják új gyümölcs céljára minden évben, és ezért nem esznek belőle az első, csak a második napon.
A sorozat következő részében ünnepi recepteket ajánlunk.