Újabb zsinagógát újítanak fel Nagyváradon

Jó halad a nagyváradi ortodox zsinagóga felújítása, várhatóan októberben adják át az épületet. A tervek szerint zsidó múzeum nyílik benne.

A város polgármestere szerint október 9-én már meg tudják tartani a megemlékezést a zsinagógában, a holokauszt áldozataira. Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy a múzeum bemutatja, az egykori zsidó közösség mi mindennel járult hozzá Nagyvárad fejlődéséhez – olvasható a jewish-heritage-europe.eu beszámolójában. A Teleki utcában található épület a felújítás előtt már nagyon elhanyagolt állapotban volt:

A zsinagóga a ’20-as évek végén épült Pintér István tervei alapján, az utolsó a hat közül, amelyik még most is áll a városban. Az épület a zsidó közösség tulajdonában van, de 2016-ban a város örökségvédelmi hivatala átvette a felügyeletét. Az eddigi felújítás, ami a tetőt, a külső és belső felületeket, a padlót és a fűtési rendszert érintette, nagyjából 80 ezer euróba került. 

A szintén jelentős Cion zsinagóga megújulásáról 2015-ben számoltunk be. A Sebes-Körös fölé magasodó zsinagóga Nagyvárad fontos látványosságának számít. Az épület hosszú évekig állt üresen, egyre romló állapotban. Az eklektikus stílusú templom Busch Dávid és id. Rimanóczy Kálmán tervei alapján készült el 1878-ban.

A XIX. század végén Nagyvárad majdnem 30 000 zsidó lakost számlált és az akkori Magyarországon a legnépesebb hitközségnek számított. Napjainkban úgy 700-an vallják magukat zsidónak a városban.

 zsido.com

 Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

  • Küldés emailben