26 százalékos növekedés egy év alatt.

Minden eddiginél többen, 1.74 millió fő látogatott az év első hat hónapjában Izraelbe – derült ki az ország Statisztikai Hivatalának legfrisebb jelentéséből. A közzé tett adatok szerint idén összesen 26%-kal több turista érkezett a zsidó államba a tavalyi év azonos időszakához képest.

A turizmus fellendülésében különösen nagy szerepet játszott az Ázsiából érkezők számának növekedése – a 2016-hoz képest Kínából például 76%-kal többen utaztak idén Izraelbe. 30%-kal nőtt az Oroszországból és 20 százalékkal az Amerikai Egyesült Államokból érkezők aránya.

„A júniusi turisztikai jelentés azt mutatja, sikerült rekordot döntenünk az év első hat hónapjában” – mondta Yariv Levin, turizmusért felelős miniszter. „A stratégiánk bevált és meghozta gyümölcsét, úgy látjuk, hogy a marketingünk is megfelelő és képes újabb magasságba repíteni Izraelt” – tette hozzá. Levin azt is elárulta, a sikerben szerepet játszik, hogy egyre több légitársaságot igyekeznek meggyőzni arról, indítsanak járatokat a zsidó államba – olvasható az Algemeiner honlapján.

zsido.com

Kép forrása: UseFul Travel

Megszakítás