Most először közelítette meg egy nemzetközi repülőjárat Tel-Avivot Szaúd-Arábia légterén keresztül. Az El Al még kénytelen kerülő úton menni.

Az elmúlt nagyjából fél évben egyre több barátságos gesztust tesz egymásnak Szaúd-Arábia és Izrael. Ennek hátteréről már több cikket is olvashattak a zsido.com-on, például itt és itt is.

A legújabb fejlemény, hogy az Air India járata úgy repült Újdelhiből Izraelbe, hogy olyan országok légterét is érintette, amelyekkel Izraelnek nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata.  Az új útvonal jelentősen rövidebb, mint az eddig használatos. Az indiai légitársaság azt tervezi, hogy hetente háromszor repüli ezt az útvonalat – derül ki a harretz.com cikkéből.

Az izraeli külügyminisztérium közleményben üdvözölte, hogy létrejött az új útvonal, ami csökkenti az utazás költségeit, és ösztönözni fogja a beruházásokat valamint a turizmust Izrael és India között.

Az izraeli légitársaság azonban ezt az útvonalat még nem használhatja. Amikor az El Al Mumbaiba repül, akkor először dél felé kénytelen haladni, hogy elkerülje a szaúdi légteret. A légitársaság vezetése az ENSZ-hez és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez is fordult már amiatt, hogy ez a diszkrimináció megszűnjön.

zsido.com

Kép: harretz.com

 

 

Megszakítás