Új igazgatót kap a Magyar Zsidó Történeti Intézet

A Magyar Zsidó Történeti Intézet Dr. Haraszti György vezetésével folytatja tudományos tevékenységét — áll az EMIH lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A Milton Friedman Egyetemen működő szellemi műhely az idei évben új kutatási tervvel és hiánypótló kiadványokkal kívánja újabb területekre kiterjeszteni a magyarországi zsidóság modern kori történetének feldolgozását — folytatja a közlemény.

A Milton Friedman Egyetemen (Milton) 2018. novemberétől működő Magyar Zsidó Történeti Intézetet a tudományos műhely alapításától kezdve igazgató Gecsényi Lajos professzor, levéltáros, történész, címzetes egyetemi tanár a tavalyi év végén benyújtotta a lemondását. A kiváló, és az intézmény működési kereteinek, stratégiai céljainak meghatározásában jelentős szerepet magára vállaló szakember távozását követően az egyetem a fenntartó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) egyetértésben az idei év elejétől Dr. Haraszti György egyetemi tanárt kérte fel az intézet vezetésére — így a közlemény.

A közlemény szerint a Magyar Zsidó Történeti Intézet az elmúlt több, mint egy év során együttműködési megállapodást írt alá Budapest Főváros Levéltárával, a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (iASK) közösen kutatói ösztöndíj pályázatot hirdetett, és 2019 novemberében tanulmánykötetet jelentetett meg, amelyben egyebek mellett a zsidóság Magyarország polgári fejlődésében a reformkortól betöltött szerepét, mobilitását, a két világháború között eluralkodó antiszemitizmust, a cionista mozgalom kezdeteit és a szocializmus időszakának a zsidóságot érintő intézkedéséit vizsgáló tanulmányokat közölt.

A tudományos műhely új igazgatója jelenleg a következő év szakmai feladatait és személyi kereteit jelöli ki, amelyek között különös hangsúlyt kap a magyarországi zsidóság 19-20. századi történetének feldolgozására irányuló új kutatási terv kidolgozása. Az elmúlt időszakban az intézet számos olyan, jelenleg kéziratos formában meglevő szakmai anyagot állított össze, amelyek publikálásra várnak. Ezek közlésre alkalmas formába rendezése mellett a kutatóintézet az idei évben a magyarországi zsidóság modern kori történetének minél szélesebb körű feldolgozását elősegítendő nyílt pályázatot hirdet, konkrét kutatási témákra vonatkozóan. A felsoroltakon túl a Magyar Zsidó Történeti Intézet tervei között szerepel, hogy a következő időszakban újabb területekre terjessze ki ismeretterjesztő tevékenységét.

Az Egyetem és a fenntartó EMIH megköszöni a leköszönő elnök Dr. Gecsényi Lajos munkáját és sok sikert kíván az Intézet tudományos munkáját vezető új elnök, Dr. Haraszti György tevékenységéhez — zárul a közlemény.

Dr. Haraszti György PhD fokozatát az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen szerezte meg 2004-ben. Tanított az Országos Rabbiképző Intézet – Zsidó Egyetemen tanszékvezetőként, illetve az MTA Történettudományi Intézet szakmai tevékenységét segítette. 1994–1998 között a Magyar–Zsidó Levéltár igazgatójaként, 2011-től a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnökeként működött 2017-ig.

 

Forrás: neokohn.hu 

  • Küldés emailben