Új chábád küldöttek Kréta szigetén

Megérkeztek a legnagyobb görög szigetre, Krétára a Chábád állandó küldöttei: rabbi Yaakov és Libby Nechimovsky, valamint hat gyermekük. A homokos tengerpartjairól és a fehér hegyekről ismert Kréta hamarosan állandó Chábád központnak ad otthont, melyet a házaspár irányít majd.

A Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigetére érkező család a nyári turistaszezon kellős közepébe csöppent bele. Az elmúlt években Görögország lubavicsi intézményeinek igazgatója, Mendel Hendel rabbi képviseletében érkeztek jesivabócherek a szigetre minden nyáron. Becslések szerint a főszezonban minden évben mintegy félmillió izraeli látogat Krétára és az Egyesült Államokból is szép számmal érkeznek zsidó turisták a szigetre.

A Nechimovsky család célja, hogy egész évben lehetővé tegyék a turisták és a helyiek számára a hagyományok őrzését tóratanulással, kóser élelmiszerek biztosításával és rendszeres zsidó témájú programok szervezésével.

Krétán egy kis zsidó közösség él Hania városában. A középkor óta áll a sziget Éc Chájim nevű zsinagógája, mely még a második világháborús pusztítást is túlélte.

Az új küldöttekkel a chabadcrete@gmail.com címen léphetnek kapcsolatba az érdeklődők.

Forrás: COL

  • Küldés emailben