A Nemzetközi Sakkszövetség mattot ad az afrikai országnak, ha a hét éves izraeli bajnoknak nem ad vízumot.

Néhány napja számoltunk be arról, hogy a még csak hét éves, Haifán lakó Liel Levitán három héttel ezelőtt megnyerte az Európai Iskolások Sakkbajnokságát Krakkóban. A kiemelkedő tehetségű kislány húsz ország több mint háromszáz versenyzője közül bizonyult magasan a legjobbnak. Aranyérmét izraeli zászlóba burkolózva vette át.

Korosztályának bajnokaként Liel Levitán indulhatna az iskolások soron következő sakkvilágbajnokságán. Az eseményt Tunéziában rendezik jövőre, de az afrikai ország nem engedélyezi, hogy izraeliek lépjenek a területére, és a kislány kedvéért sem kívánnak kivételt tenni. Pontosan úgy, ahogy egy tavalyi tunéziai versenyen sem vehettek részt az izraeli játékosok, mert érvényes vízum híján nem léphettek be az országba.

Most azonban a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vezetője kijelentette, hogy a szervezet nyomást fog gyakorolni Tunéziára annak érdekében, hogy minden kvalifikált sakkozó ott lehessen a versenyen.

„Azonnali magyarázatot kértünk a tunéziai sakkszövetségtől” – jelentette be Polina Tsedenova a Jerusalem Post tudósítása szerint. A nemzetközi szövetség vezetője azt is elárulta, hogy írásbeli megerősítését is kértek arra vonatkozóan, hogy Tunézia minden résztvevő számára biztosítani fogja a vízumot.

A Nemzetközi Sakkszövetség azután lépett fel az izraeli kislány kitiltása ellen, hogy a StandWithUs nevű szervezet petícióban kérte az eset kivizsgálását.

zsido.com 

Megszakítás