Izraelben még mindig az amerikai elnökválasztás eredménye foglalkoztatja leginkább a közvéleményt. A kormányzó pártok mind egyértelmű örömüket fejezték ki Trump győzelme miatt, elsősorban azért, mert a leendő elnök nem kívánja korlátozni az 1967-ben elfoglalt területeken a zsidó települések bővítését, és ezeket nem is tartja a béke akadályának.

Avi Dichter a Kneszet külügyi és biztonsági tanácsának vezetője elmondta: „Nincs annál igazságosabb dolog, mint azon fiatalok lakásépítését segíteni, akiknek nagyszülei a településük alapítói voltak, akkor is, ha történetesen Jehudáról vagy Somronról van szó. Eljött az idő, hogy az új amerikai kormány hivatalba lépésével építkezési hullámot indítsunk el Jeruzsálemben, Jehudában és Somronban. A palesztin vezetőségnek meg kell tanulnia, hogy a tárgyalásoktól való távolmaradásnak ára van.”

Az izraeli kormány nem várja meg Trump januári hivatalba lépését, már most elkezdte az Obama adminisztráció nyomására leállított lakónegyedek építésének előkészítését.

A keleti haredi zsidókat tömörítő Sász párt elnöke, Árje Deri belügyminiszter ennél is tovább ment. Véleménye szerint „egy ekkora csoda azt jelentheti, hogy a messiási korszakba léptünk”. Azt is hangoztatta, hogy a választások igazi vesztesei a reformzsidók, akik a Clinton kormánytól várták, hogy befolyásukat kiterjesszék Izraelre is.

A neves kabalista, Dov Kook rabbi Kürosz perzsa királyhoz hasonlította Trumpot, aki 2500 ével ezelőtt engedélyt adott a Babilóniába száműzött zsidóknak, hogy visszatérjenek őseik földjére, és újjáépítsék a lerombolt Szentélyt. A Tverjában élő rabbi elmondta, hogy három napon keresztül böjtölt a republikánus jelölt győzelme érdekében.

Dov Kook rabbi
Dov Kook rabbi
Trump nem sokkal győzelmi beszéde után telefonon beszélt Netánjáhu miniszterelnökkel és látogatásra invitálta Washingtonba. Felesége, Melanie Szárá Netánjáhut hívta fel, és elmondta, hogy „nagyon várja a közeli találkozást, és biztos benne hogy nagyszerű kapcsolat alakul ki a két ország és a két család között”. Beszéltek továbbá a gyermeknevelés nehézségeiről a kamerák kereszttüzében álló családokban, és annak fontosságáról, hogy a megváltozott körülmények között is megfelelő idő jusson az anyai szerep betöltésére.

A palesztinok a lehetséges ellenlépésekről tanácskoztak és azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az amerikai nagykövetség valóban átköltözik Tel-Avivból Jeruzsálembe, akkor „megkeserítik az Egyesült Államok munkáját az ENSZ-ben”.

Hat év után először invitálták meg Izraelt NATO hadgyakorlatra

Az áradások sújtotta Montenegróban tartott hadgyakorlat a katonai szervezet felkészültségét tesztelte természeti katasztrófák esetén. A 32 országból érkezett 680 résztvevő az áradások és földcsuszamlások utáni akna – és veszélyesanyag-mentesítést gyakorolta. Az izraeli csapatot a hadsereg, a tűzoltóság, búvárok és a ZAKA mentőszolgálat szakemberei alkották. Az izraeliek teljesítményét nagyra értékelték a hadgyakorlat szervezői.

Izrael nem tagja a NATO-nak, de speciális partneri viszonyban áll a katonai szervezettel, és tagja a „Mediterrán Párbeszéd” csoportnak, Marokkóval, Mauritániával, Algériával, Egyiptommal, Jordániával és Tunéziával együtt.

Az elmúlt évek hűvösebb viszonyának oka az elmérgesedett izraeli-török kapcsolat volt, mely azonban az utóbbi hónapokban számottevően javult. Az Erdogan elnökkel való kiegyezés után beiktatták Izrael első NATO-nagykövetét Brüsszelben, s ismét kezdetüket vették a közös hadgyakorlatok.

Izraeliek a NATO hadgyakorlaton
Izraeliek a NATO hadgyakorlaton
Ezzel párhuzamosan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lezárta az izraeli tábori kórház hónapok óta tartó vizsgálatát, és a várakozásoknak megfelelően, a legjobb besorolást adta. Ezzel Izrael katonai tábori kórháza, mely katasztrófa sújtotta övezetekben rendszeresen nyújt humanitárius segélyt, a WHO legmagasabb, hármas besorolású tábori kórházává vált, a világon elsőként érve el ezt a magas rangot.

Megszakítás