Az Anti-Defamation League 2015 tavaszán végzett kutatása szerint tízből négy magyar hajlamos elhinni a zsidóellenes sztereotípiákat. Ez azt jelenti, hogy 2013 augusztusa óta nem romlott, de nem is javult érdemben az ilyen típusú antiszemitizmus Magyarországon. Továbbra is a lakosság jelentős hányada fogékony a zsidókkal kapcsolatos negatív véleményekre.

Legutóbbi beszámolónkban az Anti-Defamation League (ADL) friss közvélemény-kutatása kapcsán elmondtuk, hogy miközben 2014 és 2015 között a legtöbb országban alig változott az antiszemita előítéletek szintje, több tagállamban jelentős javulás tapasztalható. Jelen írásunkban a hazai eredményeket vesszük górcső alá. Az ADL 11 zsidókkal kapcsolatos, tipikusnak mondható sztereotípiáról kérdezi a felmérésben résztvevők véleményét. Azokat sorolják az antiszemita attitűddel rendelkezők csoportjába, akik legalább hatra a valószínűleg igaz választ adják. A Magyarországon idén tavasszal felvett kutatásban tízből négyen feleltek meg ennek a feltételnek.

Mindez azt jelzi, hogy a megelőző, nálunk 2013. augusztusában végzett felméréshez képest nem változott az antiszemitizmus mértéke, azaz nem romlott, de érdemben nem is javult a helyzet. Továbbra is a lakosság jelentős hányada egyetért a zsidókkal kapcsolatos negatív véleményekkel.

20150710_1

A kép valamelyest kedvezőbb, ha tételesen megnézzük a 11 állításról alkotott véleményeket, ugyanis ötnél volt jelentősebb csökkenés, miközben csupán egyetlen esetében regisztráltak nagyobb emelkedést. A három leginkább közkeletű sztereotípia szerint a zsidók túl sokat beszélnek arról, hogy mi történt velük a holokauszt során és túl nagy hatalmuk van az üzleti és a nemzetközi pénzügyi világban. A megkérdezetteknek mintegy hatvan százaléka tartotta inkább igaznak ezeket a megállapításokat. Minden második felnőtt szerint a zsidók lojálisabbak Izraelhez, mint Magyarországhoz, illetve túl nagy befolyásuk van a globális ügyekre. A többi kérdéssel való egyetértés szintje jelentősen alacsonyabb, mint a fentiek esetében.

20150710_2

Izrael és az izraeli események hátrányos hatását jól mutatja egy másik, szintén a kutatásban szereplő kérdésblokkra adott válaszok megoszlása is. Ennél azt vizsgálták az ADL kutatói, hogy Izrael állam intézkedései, lépései mennyire befolyásolják a zsidókról alkotott általános véleményeket. A magyarok több mint fele (56 százaléka) válaszolt úgy, hogy kisebb, vagy nagyobb mértékben, de befolyásolják álláspontját az izraeli fejlemények, míg 23 százalékuk nyilatkozott ennek az ellenkezőjéről. A zsidók általános megítélésére gyakorolt hatásról pedig háromszor annyian mondták azt, hogy rontja, mint azt, hogy javítja. Azaz az Izraelből érkező hírek hatására a hazai lakosság egy nem elhanyagolható csoportjában erősödnek a magyarországi zsidókkal szembeni előítéletek.

Munkatársunktól (az Anti-Defamation League adatbázisa alapján)

 

Megszakítás