Történelmi pillanat: körülmetélést tartottak Abu Dhabiban

Feltehetően első alkalommal került sor brit milára, azaz egy újszülött, nyolc napos zsidó fiú körülmetélésére az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu Dhabiban. A szertartáson jelen volt Yehuda Teichtal, a berlini Chábád közösség vezetője.

A körülmetélést egy izraeli mohél, Slomó Stein rabbi végezte. A meg nem nevezett zsidó család korábban Németországban élt, onnan költöztek az Emirátusokba.

“Nagyon megható volt a zsidóság egyik legfontosabb és legismertebb parancsolatának eleget tenni egy arab országban. Nem mindenkinek lehet része ilyen élményben. Boldog vagyok, hogy én kaptam erre lehetőséget” – mondta a mohél.

Az öböl-menti országban működik egy 2-3000 főből álló zsidó közösség, melynek tagjai elsősorban az Egyesült Államokból, Európából és Dél-Afrikából érkező, külföldi üzletemberek és diplomaták. A hitközség működéséről csak az utóbbi időben lehet hallani, miután magasabb szintre emelkedtek Izrael és az EAE kapcsolatai. Dubajban már 2008 óta működik zsinagóga, és egy kóser ételeket kínáló catering cég is megvetette a lábát a városban, Abu Dhabiban pedig 2022-re készül el az “Ábrahámita Családok Háza” nevű projekt, melyben egy zsinagóga is helyet kap. Az országnak május óta főrabbija is van, a New York-i Yehuda Sarna személyében.

A körülmetélési ünnepség után Teichtal rabbi találkozott Peter Fischerrel, az Emirátusokba akkreditált német nagykövettel és az EAE egy hivatalnokával is, hogy a hely közösséget érintő ügyekről tárgyaljanak.

Az Egyesült Arab Emirátusok nyitása a judaizmus felé összefüggésben állhat azzal, hogy a közös iráni fenyegetés miatt egyre erősebbé válik az Öböl-menti ország és Izrael kapcsolata. A két ország a közelmúltban még közös légicsapást is végrehajtott Irakba telepített iráni bázisok ellen. 2018-ban izraeli miniszteri küldöttség is járt az Emirátusokban. Az Abu Dhabiban rendezett cselgáncs világbajnokságon pedig lejátszották az izraeli himnuszt és felvonták a Dávid-csillagos lobogót is a győztes izraeli csapat tiszteletére.

zsido.com

Forrás: TOI

  • Küldés emailben