Történelmi mélypontra zuhant a kétállami megoldás támogatása

Felmérés készült izraeliek és palesztinok körében arról, hogy mennyire támogatják a róluk elnevezett konfliktus rendezésének azt a változatát, amelyre állandóan hivatkoznak más országok politikusai: az ügynevezett kétállami megoldást. A közvéleménykutatásból az derült ki, hogy nem nagyon.

A jelentésben az áll, hogy mind az izraeliek, mind a palesztinok körében csupán 43 százaléknyian vannak azok, akik a konfliktus lezárásaként ezt a megoldást támogatják. 2016 óta ez 9, illetve 8 százalékos csökkenést jelent. A kétállami megoldás elfogadottsága már egy évtizede folyamatosan csökken, egyedül az izraeli arabok tartanak ki a koncepció mellett, aminek körükben 82 százalékos a támogatottsága.

A kutatók nemcsak általánosságban kérdeztek rá a kétállami rendezés támogatottságára, hanem felvázoltak egy hipotetikus, a különféle tervezetekből ismert elemekből álló megállapodást is, amely a következő pontokat tartalmazta: önálló és demilitarizált palesztin állam, izraeli visszavonulás a ’67-es határok mögé, egyenlő mértékű területcsere, családegyesítéssel 100 ezer palesztin menekült visszafogadása Izraelbe, Nyugat-Jeruzsálem Izrael fővárosa, Kelet-Jeruzsálem a palesztin állam fővárosa, a jeruzsálemi zsidónegyed és a Siratófal izraeli fennhatóság alá kerül, a Temlom-hegy és a keresztény negyed palesztin fennhatóság alá kerül.

Egy ilyen béke megállapodást a palesztin megkérdezetteknek csupán 37, az izraelieknek 39 százaléka fogadna el.

Az izraeli válaszadók 19 százaléka ehelyett egyetlen államot akar – azonos jogokat adva a zsidóknak és a palesztinoknak. 15 százalék viszont az annektálással értene egyet – egyenlő jogok nélkül.

A kutatás készítői azt állapították meg, hogy az izraeliek és a palesztinok szerint a kétállami megoldás már nem működőképes. Mindkét oldalon nagy többségben vannak azok, akik a másik oldalt megbízhatatlannak tartják. A bizalom hiánya pedig szorosan összefügg a tervezet elutasításával – szögezték le az elemzők.

A megkérdezett izraeliek és palesztinok csak abban értettek egyet, hogy a következő öt évben nagyon valószínűtlen a palesztin állam megalapítása. A palesztinok 72, az izraeliek 81 százaléka gondolja úgy, hogy ez nem fog bekövetkezni.

A kutatás során 1600 izraelit, és 2150 palesztint kérdeztek meg. A Tel-Avivi Egyetem és egy palesztin kutatóintézet által készített felmérést az ENSZ, az Európai Unió és Japán finanszírozta – írja tudósításában a Jewish Telegraphic Agency.

 

 

  • Küldés emailben