Törölhetik a világörökségi listáról a botrányos belgiumi karnevált

Bár, ha jobban meggondoljuk, az antiszemitizmus is egyfajta világörökség.

A március 3-iki felvonulás élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket egy széf mellett pénzeszsákok és patkányok vettek körül.

A helyi zsidó szervezetek egyhangúlag ítélték el a karneválon bemutatott, antiszemita ikonográfiát idéző díszletet. Elítélte a zsidóellenes karikatúrát az Európai Bizottság és az UNESCO is, ez utóbbi állásfoglalásra szólította fel a belga hatóságokat.

A belga antidiszkriminációs hatóság szerint azonban a kocsival nem sértettek meg semmilyen törvényt, a karikatúrát nem motiválta rosszhiszeműség. A város vezetése is azt állítja, hogy a szervezőket nem vezérelte semmiféle rossz szándék.

Az UNESCO világörökségi bizottságának hivatala viszont azt közölte, hogy az ügyet napirendre tűzik a bizottság következő, december 9-14-i kolumbiai ülésén, amelyen megtárgyalják, hogy a karnevált leveszik az emberiség szellemi örökségét felsoroló listáról.

Az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezetének pénteki közleménye hangsúlyozza, hogy elítéli “a rasszizmus, az antiszemitizmus, a muszlim- és idegengyűlölet minden formáját”. Audrey Azoulay főtitkár emlékeztetett arra is, hogy az aalsti karneválon nem először jelentek meg rasszista vagy antiszemita üzenetek.

Az aalsti karnevált, amelynek hagyományai a középkorig vezethetők vissza, 2010-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO.

zsido.com

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

  • Küldés emailben