A haszidizmus atyjától, a nagy Báál Sém Tovtól vették az ötletet, hogy egy Széfer Tórát írjanak a koronavírus járvány megfékezezése érdekében. A különleges Tóra-tekercset magyar idő szerint ma hajnalban fejezték be New Yorkban egy nagyszabású online koncert mellett.

Több mint negyed évezreddel ezelőtt, 1752-ben pestisjárvány pusztított a galíciai Mezsbizsben (Medzhybizh, Ukrajna), ahol a stetlben rettegő zsidók a nagy Báál Sém Tov (Jiszráél ben Eliezer, 1698–1760) rabbihoz fordultak. A rebbe azt tanácsolta nekik, hogy fogjanak össze és írjanak egy Széfer Tórát, az majd segít megfékezni a pestis terjedését. A rebbe saját Tóra-írnokát, vagyis szóférjét küldte a rendkívüli feladatra, és a legenda szerint, amikor a szófér lúdtollával felfestette az utolsó betűt, a járvány csodálatos módon megszűnt, az emberek pedig meggyógyultak.

Most újból járvány tombol, mely egyenként kényszerített térdre minket. A világon a legtöbb helyen, ahol a szabadtéri imádkozás nem volt megoldható, ott a zsinagógát kénytelenek voltak bezárni, a jesivákat és iskolákat szüneteltetni. Bár micvókat, esküvőket csak szűk körben lehet ünnepelni, a temetéseken pedig éppen, hogy a minjánok megengedettek, a süvék, a gyászolók vigasztalása az online térre redukálódott…

Imáink a közösségben mindig erősebbek, és ha jelenleg nem is tudunk nagy minjánokban imádkozni, néhányakban felmerült, hogy most is összefoghatunk, akár még világméretű szinten is. Báál Sém Tov történetéhez hasonlóan egy különleges Tóra-tekercs írását kezdeményezték, melynek betűit meg lehetett vásárolni. Az adományokból befolyó összeget a Tóra megírása mellett, a Chevra Hatzala („Mentők Szervezete”) szervezet támogatására fordították. A Hatzala egy önkéntes sürgősségi orvosi szolgálat, mely elsősorban a zsidó közösségben dolgozik, és eredetileg az 1960-as években alapította Hersel Weber rabbi Williamsburgben, hogy a jiddis anyanyelvű, elsősorban haszid közösség orvosi ellátását javítsa. A Hatzala ma már az Egyesült Államok tíz államában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Izraelben és több európai országban is életeket ment.

Az online adományozásoknak hála a tekercs hamar megtelt betűkkel. Összesen 304.805 zsidó, a legkülönbözőbb irányzatból és vallásossági fokból küldött pénzt a rendhagyó projektre. A Tóra-írás így már ijár hónapban megkezdődhetett, a főszervezők, Shloime Greenwald, Beryl Junik és Zalmy Cohen pedig elkezdhették szervezni a tegnapi jótékonysági koncertet, amivel a szijum mellett a Hatzala önkénteseinek önfeláldozó munkáját is ünnepelték.

A Tóra-tekercs a befejezése előtt, múlhét mocé sábeszkor egy különleges körutat is tett Flatbush, Lakewood és Boro Park háromszögében, hogy korunk ott élő Talmud-tudósai megáldhassák azt és abba ők is írhassanak néhány betűt. A Tóra-írásban részt vett a koszover rebbe, Ráv Shraga Feivish Hager; Moshe Wolfson rabbi, a Yeshiva Torah V’daas mesgiáchja; Dovid Cohen rabbi, Flatbush Hatzolah poszek rabbija; Joey Haber rabbi, a Magen David Yeshiva vezetője; David Ozery rabbi, a Brooklyni szír ortodox közösség feje; Meyer Yedid, a Shaare Zion közösség vezetője és Ráv Reuven Feinstein, a Staten Island-i ros jesiva. A beírásokat Moshe Klein rabbi, a tekercs szóférja felügyelelte.

Klein rabbi magyar idő szerint ma hajnalban fejezte be az „Egység Tóráját”, amit hatalmas koncert követett. Az eseményen felléptek: Avraham Fried, Mordechai Ben David, Chaim Yisrael, Eli Marcus, Baruch Levine, 8th Day band, Lipa Schmeltzer, Shmuli Ungar, Shlomo Simcha és Mendy J. Érdemes rájuk keresni és meghallgatni tőlük néhány zeneszámot.

A különleges Tóra-tekercset Mezsbizsben, fogják használni, abban a tanházban, ahol a Báál Sém Tov a nyilvánosság elé lépett és tanítani kezdett. Reméljük, hogy Reb Jiszráél ben Eliezer rabbi és az adományozók érdemeiben az Örökkévaló mihamarabb megszünteti a pandémiát!

Az „Egység Tóra” befejezéséről készült videót az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni és ugyanitt lehet adakozni a második ilyen, különleges tekercs megírására, illetve a Chevra Hatzala nemes munkájának további támogatására.

 

Cseh Viktor

 

Források:

 

www.vosizneias.com

www.unitedforprotection.com

Megszakítás